Kultúra

2014.03.20. 13:52

Somogyi kötődésű írók, költők a Berzsenyi társaság kiadványában

Irodalmi emlékhelyek Somogyországban címmel jelentette meg legfrissebb kiadványát a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. A csütörtökön délelőtt, a Takáts Gyula Emlékházban bemutatott leporelló 74 Somogyhoz kötődő írót, költőt sorakoztat föl.

Márkus Kata

– 1928-ban jelent meg utoljára hasonló összegző kiadvány a megye íróiról, költőiről, művészeiről – mondta a leporelló bemutatóján Egerszegi Edit szerkesztő. – A mi kiadványunk az írókat, költőket mutatja be, összesen 74-et. Nagy öröm volt számomra, hogy a levéltár és a múzeum szakemberein kívül óriási segítséget nyújtott az anyaggyűjtésben, rendezésben és egyéb munkálatokban egy kifejezetten fiatal gárda is.
Ujkéry Csaba, a Berzsenyi társaság társelnöke is azt hangsúlyozta a találkozón, hogy a társaság vezetésének, tagjainak is át kell adnia fokozatosan a stafétát a fiataloknak, ahogy tették azt elődeik. – Ezért is öröm számunkra az egyre erősödő kapcsolatunk a Kaposvári Egyetemmel – mondta Ujkéry Csaba.



– Az idén lesz 110 éves a Berzsenyi társaság – mondta a kiadvány bemutatóján Szita Károly polgármester, aki azon túl, hogy az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a leporellót, pénzt is hozott a társaságnak. – Ötmillió 250 ezer forinttal támogatja az idén a város a Berzsenyi társaságot. Büszkék vagyunk arra, hogy a kaposvári társaság bár sok vihart megért, mindig meg tudott újulni. S remélem, hogy az idén is folytatják azt a tevékenységet, amit elődeik indítottak útjára.
A leporelló ezer példányban jelent meg 400 ezer forintos pályázati forrásból és kétszázezer forintos települési önkormányzati támogatással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!