Kultúra

2014.12.20. 19:09

Kétszázmilliós cégmentés: kiürül a városkassza Siófokon

Mentőövet nyújt a város a saját gazdasági társaságának, cserébe kiürül az önkormányzat kasszája – hangzott el a siófoki képviselő-testület ülésén.

Fónai Imre

Kétszer százmillió forinttal „mentik meg” a Balaton-parti Kft.-t, azt a társaságot, melynek az átvilágítását is megszavazták egy másik napirendi pont keretében. A Siófok Holdingot vezető, alapvetően a strandok fenntartására alakult önkormányzati cég azóta küzd pénzügyi problémákkal, amióta a korábban szintén önálló önkormányzati tulajdonú Termofok Kft. a Balaton-parti Kft.-be olvadt, ezáltal azonban a fizetési kötelezettségei is a Balaton-parti Kft.-re szálltak át. A Termofok ugyanis több évvel ezelőtt hitelt vett fel a Galerius fürdő felépítéséhez és két másik hitelt kórházfejlesztésre is; 600 millió forintnyi hitel törlesztése hárult ezáltal a Siófok Holding vezető társaságára.

Önkormányzati gazdasági társaságok hitelfelvételét is kormányzati engedélyhez kötik a jövőben, mert a helyhatóságok a jelek szerint elkezdték a saját cégeiket hitelekkel terhelni – ez már a somogyi polgármesterek és jegyzők siófoki tanácskozásán is elhangzott a belügyi tárca egyik illetékesétől. Pintér Sándor belügyminiszter keményebben fogalmazott a napokban egy konferencián. Azt mondta: 2078 önkormányzat adósságát vállalta át az állam 1368 milliárd forint értékben, és abban bíztak, hogy ezzel sikerült megállítani az önkormányzatok eladósodását. Tévedtek azonban – hangsúlyozta a belügyminiszter –, az önkormányzatok ugyanis, ha magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat. A száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cégeknél 620 milliárd forint, a 10-50 százalék közötti önkormányzati tulajdonú vállalatoknál pedig 382 milliárd forint adósság halmozódott fel. Pintér Sándor szerint meg kell vizsgálni, képesek-e az önkormányzati társaságok kigazdálkodni ezt az összeget, hogy ne megint az államnak kelljen helytállnia, kisegítenie a helyhatóságokat.
A miniszter arról is beszélt: az önkormányzati vezetők, a polgármesterek, a képviselők vannak leginkább kitéve a korrupció kísértésének. Az önkormányzati vezetőknek nagyon nehéz nemet mondaniuk, mivel nemcsak anyagiakról van szó, hanem barátságokról, együttélésről, kapcsolatrendszerről is.

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint az önkormányzati vezetők nehéz helyzetben vannak, amikor saját vállalataikkal tárgyalnak, mivel a vállalati szféra támogatást kijáró, lobbista rendszerré vált. Az ÁSZ elnöke azt tanácsolta az önkormányzati vezetőknek, hogy saját belső ellenőrzési rendszerüket terjesszék ki vállalataikra is. Felelős tulajdonosi szemlélet, rendszeres kontroll, beszámoltatás, megfelelő felügyelet, ellenőrzés – sorolta az elvárásokat.



A siófoki Balaton-parti Kft. elmúlt ötéves tevékenységének átvilágítása január elején indul. Árbevétele 2014-ben 914 millió, az esedékes hiteltörlesztések összege 727 millió forint. A cégvezetés is elismeri, hogy „irreálisan magas a hitelállomány, saját árbevételből ezt nem lehet finanszírozni, tartalékaink kimerültek, szeptember 30-a óta csak a tűzoltásra van pénzügyi fedezetünk”. A kft. vezetése szerint „amennyiben sor kerül az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságrendezésére, abban az esetben tudjuk csak közszolgálati feladatainkat ellátni. Addig is az önkormányzat segítségét kérjük”.
– Százmillió forintnyi lejárt, kifizetetlen számla és december 15-én lejárt, százmilliós banki tartozás – ismertette Lengyel Róbert polgármester a testületi ülésen, hogy mihez is kellene most segítséget nyújtania a városnak. A lejárt számlák közül több tízmillióval tartoznak a víz-, gáz, áram- és hulladékszolgáltatóknak, kifizetetlen például az önkormányzati havilap két, egyenként közel kétmilliós nyomdaszámlája, a strandi elsősegély-szolgálat (1,5 millió), vagy egy 15 milliós helyirádiós reklámszámla. Az is elhangzott az ülésen a hivatal illetékesétől: ha 100 millió forintot azonnal felszabadít az önkormányzat a kft. részére, akkor (mivel a város jelenleg 228 millió forintnyi szabad pénzeszközzel rendelkezik) 128 millió forint marad a város kasszájában, ám a határidős számlák és egyhavi illetmény kifizetése ennél többre, 164 millió forintra rúg, vagyis a jövő év elején várhatóan folyószámlahitel felvételére lesz szükség. 
A kft. – ahogyan megírtuk – bevételei növelése érdekében több szabadstrand fizetőssé tételét is javasolta, ám ezzel sem az idegenforgalmi, sem a pénzügyi bizottság nem értett egyet.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!