Kultúra

2015.01.12. 08:00

Hatvan, nagy titokban eljátszott szerep

Tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére hozta létre a Domján Edit-díjat a színésznő emlékét ápoló alapítvány. Az évente egyvalakinek odaítélt elismerést 2014-ben Nyári Szilvia, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze vehette át.

Vas András

– Domján Editről először...
– ...a hangja jut eszembe – vágja rá Nyári Szilvia. – Az a senkihez sem hasonlítható, csicsergő hang. Egy csodálatos orgánum, mely óriási előny ezen a pályán. És persze gyönyörűszép nő volt olyan kisugárzással, mely nem tanulható. Adomány. Emellett varázslatos egyénisége volt. Sajnos, színpadon, élőben sohasem láthattam.

– Akkor a róla elnevezett díj...
– Egy pillanatra megállított, hogy átgondoljam, miért is kaptam. A főiskolán musicalosztályban végeztem, a többség elfoglalta a két fővárosi zenés színházat, az operettet és a Madáchot, csak hárman kerültünk vidékre: mellettem Kuthy Patrícia és Szirbik Bernadett.

– És mára mindannyian Domján Edit-díjasok. Melynek alapfeltétele a vidéki lét. Nem hiányzik a főváros és a zenés karrier?
– Nem engedtem el teljesen egyiket sem, lakásunk van Budapesten, s még ma is játszom a Madáchban.

– Egykori osztályfőnöke, Szirtes Tamás miatt?
– Annak idején az Ódry Színpadon a Chicago volt a végzős vizsgaelőadásunk, s a darab a Madách repertoárjába is bekerült. Ahogy az Anna Karenina is. Utóbbit harmadévesen játszottuk, s az akkori direktor, Kerényi Imre látott benne, s hívott. Már, ha elenged Babarczy László, ugyanis akkor már, friss diplomásként a Csikyhez tartoztam. Mehettem. Mint ahogyan a Macskákba is beugrónak. Óriási élmény volt: tízévesen láttam először, s levelet írtam Almási Évának, küldje el nekem a Memory dalszövegét. Tizenöt évvel később pedig belebújhattam a bársonykabátjába és eljátszhattam Grizabella szerepét... A többi madáchos szerepemet meghallgatásokon kaptam, az Anna Kareninát tizennégy éve játszom.

– Ha ennyire futott a szekere Pesten, miért ragaszkodott Kaposvárhoz?
– Ahol ráadásul Babarczy László az érkezésemkor közölte: nehéz dolgom lesz, ugyanis a színház nem bír el két primadonnát, s akkor szerződött ide Balla Eszter is, aki amúgy az osztálytársam volt a főiskolán.
[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Nyári Szilvia
[/caption]
– Mégis felvette a kesztyűt...
– Nem primadonnának jöttem, hanem színésznek. És végig kellett járnom a szamárlétrát, Babarczy nem dobott egyből a mélyvízbe. S igaza volt, még nem voltam mindenre kész. Azt hiszem, ezt bizonyította a főiskola is: csak negyedszerre vettek fel, ám ha korábban kerülök be, szerintem kirostáltak volna menet közben. Így aztán Kaposváron sem duzzogtam, hanem tudomásul vettem, itt többféle stílust kell megtanulnom, sokféle ízlés létezik, ráadásul csak egy zenés darab fut évadonként. Amiben vagy játszottam, vagy nem...

– Babarczy, vagy a férje, Nyári Oszkár miatt vágyott a Csikybe?
– A színház miatt jöttem, viszont Oszi volt a kapocs a várossal. Mielőtt megismerkedtem vele, csak tévében láttam kaposvári előadásokat. Amikor először leutaztam ide előadást nézni, majdnem elkéstem. Korábban sohasem jártam errefelé, s a balatoni útról lekanyarodva állandóan megálltam nézelődni, annyira lenyűgözött a táj. Ősz volt, s elvarázsoltak a színek...

– Azóta hányszor tette meg az utat?
– Bő másfél évtized alatt hetente legalább egyszer. A fizetésem egy komoly része benzinre megy.

– Azért kell valami negatívum is, hogy az ember értékelje a jót...
– Azon az első látogatáson eldőlt a sorsom. A második este láttam a Bezerédi Zoltán-féle Üvegcipőt, s ott valami történt velem. Pesten a Radnóti Színház volt a kedvencem, de itt megláttam a híres csoportlétet: egy-két mondatos szerepeket, melyeket mégis érdemes három órán át nézni. Onnantól mindenképpen ide szerettem volna kerülni.

– És akkor jelentkezett Ascher Tamás...
– Én jelentkeztem nála, hogy segítsen, és ő hívott a Sweeney Toddba, harmadévesen. A következő évben pedig a János vitézbe jöhettem Iluskának.



– Annak ellenére, hogy későn érő típusnak mondja magát, hamar megkapta a lehetőségeket. És nemcsak itt, hiszen ugyanakkor a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Evita főszerepét is eljátszhatta.
– Lehet, hogy hihetetlen, de hét vagy nyolc éve tudtam a szerepet. Megtanultam, mert éreztem, szükség lesz rá. A klasszikus szerepálom.

– Végzősként... Négyezer ember előtt léphetett fel a Dóm téren. Majd ősztől jött Kaposvárra, s ülhetett vissza a tanulópadba...
– Az első évben egy egyetlen stúdiódarabban, a Bezerédi rendezte Störr kapitányban kaptam szerepet, mely azonban csak kilenc előadást élt meg.

– Sokan bedobták volna a törülközőt.
– A színészethez erősnek kell lenni. És elhivatottnak. Mindkettő megvan bennem, ha érzem a kiegyensúlyozottságot. Óriási szükségem van a harmóniára otthon, a munkában, az életben. Ha valahol nem stimmel valami, felborul bennem az egyensúly. Ez történt az első felvételiken is: háromszor ki is estem az első rostán.

– Pedig addig bárki eljuthat... Nem gondolta, hogy elég, ennyi volt?
– Nem volt B-terv. És negyedikre bekerültem.

– Meddig próbálkozott volna még?
– Az volt az utolsó esélyem, így is kicsit túlkorosnak számítottam.

– Mi változott egy év alatt?
– Megismertem közben Oszit, aki sokat segített, hogyan nyíljak meg, mutassam meg magam. A felkészülésben viszont nem tudott, ugyanis a Deseda-parton képtelen voltam neki elmondani a felvételi verseimet... Emellett addigra már sok kaposvári előadást láttam, s többet tanultam belőlük egy-egy alkalommal, mint később hosszú hetek során a főiskolán. Huszonnyolcan voltunk az osztályban, talán túl sokan voltunk, kevés idő jutott egy-egy emberre.

– Elég látványos a különbség egy-egy osztálytársa sorsát látva. Sokan komoly pályát futottak be, mint Bereczki Zoltán, Balla Eszter, Gallusz Niki, Oroszlán Szonja vagy Rezes Judit, mások viszont...
– Még pályaelhagyók is akadnak köztük. Többen külföldön tudtak csak boldogulni, például hajókon énekelnek. Mert ez egy vízfejű ország: ami nem Pesten van, az tulajdonképpen nincs is. Ezért is fontos a Domján Edit-díj: elismeri azokat, akik a főváros közigazgatási határán kívül dolgoznak. Mert rengetegen állnak hétről-hétre estéről-estére színpadra vidéki színházakban. Én is azt szoktam mondani magamról: nagy titokban eljátszottam vagy hatvan szerepet...

– Kellett erőltetnie ezt a kaposváriságot...
– A lehető legjobb dolog történt velem, amikor először autóba ültem, hogy idejöjjek! S ma is nagyszerű szerepeket, bizalmat és kíváncsiságot kapok Rátóti Zoltántól és Bérczes Lászlótól. Amíg ez így van, addig nincs miért elvágynom innét.

– A művészi részét értem. Azt viszont nem hiszem, hogy emberként könnyen hagyta ott a fővárost.
– Ma is pesti vagyok! Egy panelgyerek Rákoskeresztúrról. Csak éppen van bennem egy kapcsológomb, s ez kattan, ha elindulok haza, de akkor is, ha jövök vissza Kaposvárra.

– Nem fárasztó ennyit utazni?
– Fészekfüggő vagyok, kell, hogy lássam a családom egy-másfél hetente. Egy kívülálló számára ezért mindig szabadnap után vagyok a legelgyötörtebb. Ugyanakkor ilyenkor rendkívül fel is töltődöm. Nehéz viszont, hogy 18 éve távol vagyok a szeretteimtől, s bizony sok mindenről lemaradok.

– Lehet, egyszerűbb lenne, ha nem sikerül a negyedik felvételi...
– Tényleg nem volt B-tervem. A cukrászat érdekelt, s dolgozgattam kertészként vagy éppen önkormányzatnál. Amolyan semmire sem alkalmas kávéfőző, teddide-teddoda lányként. És közben Toldy Mária musicalstúdiójába jártam. Amúgy ő sem vett fel először...

– Így még rögösebbnek tűnnek a kezdetek...
– A családom sokáig nem is hitte, hogy valóra válhat az álmom, de a kitartásomat tisztelték. Harmadik gimiben két magyar óra között találtam ki, hogy énekelni akarok. Aztán beleszerettem a musicalekbe, majd a színházba. Utóbbi a nővéremnek köszönhető, akit mindenben utánoztam. S ő nem diszkóba járt hétvégenként a társaságával, hanem színházba. Én pedig rájuk akaszkodtam. Amúgy belőle is színházi ember lett, csak nem a színpadon dolgozik, hanem a szervezésben. És mindig azon izgulok a legjobban, ő mit szól egy alakításomhoz. Boldog voltam, amikor már el tudta választani a testvért a színésznőtől.

– A Barátok közt-szerephez mit szólt?
– Őszintén? Semmit. Számomra pedig egy izgalmas-érdekes három hónapot jelentett. Még főiskolásként vettem részt a castingon, s évekkel később kerestek meg. Babarczy elengedett, ugyanis a forgatás nagyobb része a nyári szünetre esett. És belekóstolhattam egy ismeretlen világba, mert nekünk még a főiskolán sem volt ilyen kurzusunk. Érdekelt, mert még most sem látok sok esélyt, hogy filmezzek. Így amikor jött a lehetőség, belevágtam. Pedig tudom, sokan lenézik ezt a műfajt, noha ez is ugyanolyan szerep, mint egy színházi.

– Csak, mondjuk, kétszázszor annyian látják...
– Fura volt, hogy megállítottak az utcán, s főleg, hogy azonosítottak a szerepemmel. És nagyon utáltak... Ami amúgy, negatív karakter lévén, azt is jelentette, hogy annyira nem lehettem rossz... De hosszú távon nem vállalnám, mert a színházat nem adnám fel, a kettő pedig nem megy együtt.

– Mi fér a színpad mellé?
– A tehetséges, hátrányos helyzetű roma fiatalokat felkaroló Karaván Művészeti Alapítvány, melyet Oszi talált ki és vezet, mindenképpen. Eleinte csak a biztos otthoni hátteret adtam támogatásként, s szándékosan nem játszottam, manapság már fel is lépek velük. A körülmények persze mások, mint egy kőszínházban, nincs állandó apparátus, külön kell szakembereket keresni, akik nemcsak szakmailag, de emberileg is megfelelnek. Mert az ember ilyen esetekben csak akkor tud megfelelően dolgozni, ha teljes mértékben azonosulni tud az üggyel. Hiszem, hogy mindenkinek van feladata a hétköznapok során is, s nemcsak a munkájában, azaz esetemben a színpadon, hanem akár egészen egyszerű helyzetekben. Ez jelenthet egy bögre forró teát, egy tányér levest, de adott esetben néhány biztató szót...

Nyári Szilvia

1973-ban született Budapesten Kovács Szilvia néven.

1996-ban játszotta első szerepét a Thália Színházban a Fame-ben.

1997-ben vették fel a színművészeti egyetemre.

2000-ben ment férjhez Nyári Oszkár színészhez.

2001-ben diplomázott, s a Csiky Gergely Színházba szerződött.

2006-ban megkapta a Komor-gyűrűt.

2011-ben és 2012-ben közönségdíjasként az év színésznője a Csikyben.

2014-ben Domján Edit-díjat kapott.

Jelenleg Kaposváron négy darabban szerepel (A király beszéde, Bányavakság, Magyar Elektra, Bál a Savoyban), emellett még két premiere lesz, s játszik a Nemzetiben (Egerek–Lidi mama) – és a Madáchban (Anna Karenina).

1996-ban játszotta első szerepét a Thália Színházban a Fame-ben.

1997-ben vették fel a színművészeti egyetemre.

2000-ben ment férjhez Nyári Oszkár színészhez.

2001-ben diplomázott, s a Csiky Gergely Színházba szerződött.

2006-ban megkapta a Komor-gyűrűt.

2011-ben és 2012-ben közönségdíjasként az év színésznője a Csikyben.

2014-ben Domján Edit-díjat kapott.

Jelenleg Kaposváron négy darabban szerepel (A király beszéde, Bányavakság, Magyar Elektra, Bál a Savoyban), emellett még két premiere lesz, s játszik a Nemzetiben (Egerek–Lidi mama) – és a Madáchban (Anna Karenina). Nyári Szilvia -->

Ezek is érdekelhetik