Rátóti Zoltán: nem érdekel a politizáló színház

– Kié az elismerés? A színészé vagy az igazgatóé?
– A laudáció szerint mindkettőé – felelte Rátóti Zoltán.

– És a belső sorrend szerint?
– Alapvetően színész vagyok, de a komplex feladat sokszor fölé nő.

– El lehet választani a kettőt?
– Muszáj.

– Nem hiányzik a szimpla, klasszikus színészlét?
– Sokszor. Amikor próbálok egy darabban, s szünet van, nem tehetem meg, hogy ellazulok, hanem azonnal átmegyek direktorba. Viszont ha nincs alkotói feladatom, magától értődő az igazgatóság.

– Mi a legnehezebb benne?
– Minden újdonság. Az elején például a munkaidőkeret, a munkaszervezés, legalábbis rá kellett látnom. És a szabályok. Színészként sokkal szabadabb voltam.

– A konfliktusok?
– Ugyanazt kapom vissza, mint amiket én is adtam anno az igazgatóimnak.

– Legalább megértőbb? Hiszen a barikád másik oldalán is állt.
– Túl kell lépni az empátián. Egy darabig működik, de nekem nemcsak az egyén, hanem az intézmény sorsáért is felelnem kell.

– Kemény világ!
– Főleg, hogy nehezen tudok elengedni dolgokat, de ma már jobban megy, mint öt éve.

– Hová lehet kilépni megnyugodni?
– Segít a család, a zene.

– Magyarföld?
– Amikor ott vagyok, rájövök, mennyire hiányzik. De amikor autóba kellene ülni... Korábban havonta mentünk, most legutóbb karácsonykor voltunk, s húsvétkor tervezzük ismét.

– A polgármesterség nem hiányzik?
– Öt év elég volt. Viszont működik az alapítvány, amely a templomot is építette.

– Egy alig negyven fős faluba...
– Ha látná a helyet, egyből megértené: kellett oda.

– És a Fatemplom fesztivál?
– Lesz! Szervezzük.

– A helyiek örömére?
– Akad némi ellentmondás. Annak idején engem is a nyugalom vonzott a faluba, viszont ez ilyenkor három-négy napra megbomlik. Eleinte zavart, hogy így állnak hozzá, mára megértem őket.

– Ez igaz az igazgatói létre is?
– Nincs tankönyv hozzá, mindent meg kell tanulni.



– Valamit, esetleg, másképp csinálna?
– Húúú, erre most hangzatos választ adhatnék... Ma ésszel egy lépésben vezényeltem volna le a társulat-átalakítást, nem évek alatt. S lennének darabok, melyeket nem mutatnék be. Évadonként egy-egy biztosan. De csak utólag, a produkció ismeretében. Az összkép persze pozitív, enélkül nem tartanánk itt.

– Hol?
– Kérdezze az ítészeket, elmondják! Pártállástól függően...

– Zavarja?
– A napi munkában: nem. Azzal is együtt tudok élni, hogy az értékrendem esetleg nem felel meg másoknak, legalábbis higgadt perceimben el tudom fogadni. Viszont sajnálom, hogy nem tudjuk támogatni egymást, s sokszor nem szakmai alapon kap kritikát az ember.

– A politika mindent megfertőzött...
– Engem viszont nem érdekel a politizáló színház. S szerintem az embereket sem azért mennek színházba

– Hanem?
– A lelki élmény miatt.

– Nem szórakozni?
– A kettő fedi egymást, persze az előbbi több. De én is akkor tudok nézővé válni, ha igazi érzelmeket, történetet látok a színpadon. A politizálás múlandó, a színpadon viszont állandó értékeket kell bemutatni.

– A Csiky népszínház?
– Repertoárjában mindenképpen.

– És ha jelzőként használják?
– Nem tudnám körbeírni, mit takar a kifejezés. És nem is zavarna, ha megfelelnénk neki. Ha viszont értékítéletként-degradálásként hangzik el, fájdalmasan érint. Persze nem kell meghallani az ilyesmit.

– Mennyiben más a kaposvári színház ma, mint amikor először ideszerződött?
– Teljesen. Más helyzetben, életkorban érkeztem anno, kerestem a helyem.

– Hamar elment...
– Adódott a lehetőség, ott lehetek a Kamaraszínház megalakulásánál, s nagyobb kalandnak tűnt.

– És a szájíz?
– Bennem nem volt tüske, Babarczy László igazgatóban inkább: nem örült, hogy elmentem. Viszont sokat adott az a rövidke idő: megtanultam, mit jelent próbálni.

– Ezért jött?
– A József Attila Színházban skatulyába kerültem volna, így jó választásnak-váltásnak tűnt a Csiky.

– Befogadták?
– Nehezen. Az újonnan érkező szerepeket, egzisztenciákat veszélyeztet. Ez ma is így van. Sőt, akkor még jobb volt a helyzet, ma sokkal kevesebb embert hívnak máshová.

– Ebből a szempontból nem áll rosszul. Filmek, tévésorozatok, szinkron...
– Utóbbit ma már nem vállalok.

– Volt kedvenc színésze?
– Robert De Niro, Tim Robbins, Mickey Rourke.

– Kérte vagy kapta őket?
– Nem lehetett választani. Egyszer szóltam, szeretnék rajzfilmet szinkronizálni, rábólintottak, s már vártam, hogy valami jó kis gyerekhangon csicsereghetek, erre kaptam egy felnőtt férfit...

– Szinkron helyett ott az MTVA-hangja.
– Szerencsére időben megoldható, sokat dolgozunk előre, az itteni feladatokat nem zavarja.

– Mi a következő?
– A Vörös és fekete promótálása.

– Klasszikus, s egyben kortárs: merész.
– A kortárshoz mindig kell bátorság, de rendszerint vállaljuk. Jövőre is lesz a stúdióban.

– Fontos helyszín: az elmúlt években mindig kijött onnan egy POSZT-os darab. Némi pauza után a Csiky visszatérhetett Pécsre. Érzett elégtételt?
– Semmiképpen. Egyszerűen örültem. Akinek nem tetszik, amit csinálok-csinálunk, ettől még nem is fog.

– A színházépület megítélésében viszont nagy az egység, ám pénz, úgy tűnik, sokáig nem lesz rá. Meddig lehet így dolgozni?
– Semeddig... Nemcsak esztétikailag, technikailag is érezzük a hátrányt. Az állandó javítgatások kidobott pénzt jelentenek. De próbálunk lépni, keressük a lehetőséget, bizakodó vagyok. Ne kérdezze, miért! Egy belső hang, az optimizmus, a hitem mondatja, hogy nem csak nekünk fontos az ügy. Meg kell csinálni, s nem a felét, vagy a háromnegyedét, hanem a teljes projektet, gondolnunk kell ugyanis a jövő nemzedékre is. Nem szabad úgy járniuk, mint nekünk: mutogatunk vissza a negyedszázaddal ezelőtti felújításra.

– Ha már szóba hozta az időmúlást: tudja, az elmúlt 25 évben hányan lettek érdemes művészek a Csikyből?
– Nem vagyok statisztikus, de bizonyosan kétszámjegyű.

– Gothár Péter, Mohácsi János, Hunyadkürti György. És most ketten.
– Húúú, most meglepett! Többet gondoltam. Így viszont még nagyobb a megtiszteltetés. Főleg, hogy Spindler Bélával ketten is megkaptuk: a duplázás más színházaknál is ritkaság...

Rátóti Zoltán

1960-ban született Cegléden.

1983-ban végzett a Színművészeti Főiskolán.

1989-ig a József Attila Színház tagja volt.

1991-ig játszott a Csiky Gergely Színházban, majd öt évre a Kamaraszínházba szerződött.

1993-ban Jászai-díjat kapott.

2002-től a szolnoki, majd 2004-től a Nemzeti Színház társalatának tagja volt.

2006-tól öt évig Magyarföld polgármestereként is dolgozott.

2010-től a Csiky Gergely Színház igazgatója.

2015-ben érdemes művész díjat kapott.

1983-ban végzett a Színművészeti Főiskolán.

1989-ig a József Attila Színház tagja volt.

1991-ig játszott a Csiky Gergely Színházban, majd öt évre a Kamaraszínházba szerződött.

1993-ban Jászai-díjat kapott.

2002-től a szolnoki, majd 2004-től a Nemzeti Színház társalatának tagja volt.

2006-tól öt évig Magyarföld polgármestereként is dolgozott.

2010-től a Csiky Gergely Színház igazgatója.

2015-ben érdemes művész díjat kapott. A színpadon állandó értékeket kell bemutatni -->