Múltjukat és gondolataikat faragják alkotásaikba

 Van, akit leginkább éjjel száll meg az ihlet, mások a déli napsütésben tudnak a legjobban dolgozni. Egykor valamennyien a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai voltak, a kötődéseik azonban gyakran még ennél is messzebbre nyúlnak vissza. Utaztak már közösen Indiába, de elsősorban barátok, alkotótársak és most együtt táboroznak az országos hírű nagyatádi Szoborparkban. A véleményük egyöntetű: ide érdemes évről-évre visszatérni.



– Ez itt egy meglévő munkám modellje – leplezi le az embermagasságú purhab formát Kotormán Norbert. – Ha megvan a forma, kitaláltam a részleteket, akkor kifaragom, bár azt még nem döntöttem el, hogy fába vagy kőbe. A kétalakos monstrum az ember és kutya közti viszonynak állít szobrot, amelyben fontos kérdéseket tesz fel az alá-fölérendeltségről, és áttétlesen a szülő-gyerek kapcsolatokról. Az alaknak szándékosan nincs arca sem és teljesen meztelen. – Arca azért nincs, hogy ne legyen személyisége. A meztelenség pedig ősi toposz, ami által nem rakódik az alkotásra semmilyen kor, sem az anyagi világ vagy a sztereotípiák.

A szomszédban az egyetem felkérésére körvonalazódik egy kiállítás. – Van benne egy kis visszatekintés, a múltunkra arra, hogy honnan jöttünk – meséli Kovách Gergely, aki könnyed, vicces és mesélő tárlatot állít össze. – A saját elmúlt 15 évemet is próbálom megidézni motívumokkal, gegekkel, figurális és értelmezhető, de bonyolult és összetett alakokkal, három jelenetben.

A park külső műhelyében is minden padnál dolgoznak a művészek. Szabó Ádám a nagyatádi Turisztikai Központ hadtörténeti kiállításán merített ihletet. Goya, a háború krónikásának egyik alkotása kapcsán épp fából készít fegyvereket. A koncepció szerint egy mindig aktuális jelenet elevenedik meg a kompozícióban, füsttel, köddel, emberekkel és puskákkal.
Két hét alatt azonban csak ritkán készül el a végső műalkotás. Ha a művészek látástól-vakulásig dolgoznak, akkor is csupán a fő váz készülhet el. Így a munka nem ér véget a nagyatádi szorgos hétköznapokkal.