Ezüstpitykés, de még nem celeb: nem ciki neki a néptánc

– Ez az álom kategóriája a néptáncban, ugyanaz, mint a felnőtteknél az arany sarkantyú – mutatja ezüst pitykéjét a Balaton Táncegyüttes ifjú siófoki néptáncosa. – Elindult az úton – nyugtázza oktatója, Kolumbán Norbert. Csuti Péter István Egerben, a IX. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjében a dél-dunántúli régióból, Somogyból a legmagasabb minősítést kapta a zsűritől. Füzesi ritka és sűrű magyar volt a kötelező tánc a fináléban, Péter szabadon választottként szilágysági csűrdöngölőt és legényest táncolt. Tavaly Siófokon tartották a néptánc OKTV válogatóját, onnan is bejutott az országos döntőbe, ahol negyedik lett; arra még Szugfill Zsolt készítette fel.



– Nemcsak Peti, hanem a Balaton Táncegyüttes is elindult egy úton, az eredményekén, a sikerén, bizonyítva, hogy országosan is versenyképes munka folyik Siófokon – magyarázza Kolumbán Norbert, aki szintén a Balatonban kezdte, de ma már a Duna Művészegyüttes hivatásos szólótáncosa, 2014-ben az Év táncosa. Szigeti Angéla és Papp Károly, a Balaton vezetői tavaly nyáron hívták vissza az együtteshez. Ingázik, a siófoki próbák után rögvest vonatra ül és irány vissza a főváros. Arra a kérdésünkre, hogy bizonygatni kell-e a külvilág felé a több mint öt évtizedes múltra visszatekintő Balatonban zajló magas szintű tánctanítást, azt feleli: úgy érzik, igen. – Hiányzik a visszajelzés, az elismerés helyben, de legfőképpen a lehetőség, hogy megmutassuk, mit tudunk, mire lennénk képesek. A Petiéhez hasonló eredmények arra is jók, hogy alátámasszuk: talán támogatásra érdemes az, ami a Balaton-műhelyben zajlik.

[caption id="" align="alignleft" width="370"] Már ezüstpitykés, de még nem celeb
[/caption]Norbert néptáncosként résztvevője volt a siófoki Aranykagyló fesztiváloknak. – Ha rajtam múlna, újraéleszteném – árulja el. – Hogy lássa a szülő színpadon a gyerekét, lássa a város, mit tudunk. Hogy ne Balatonszabadiban mutassuk be a karácsonyi műsorunkat, mint legutóbb. Én Nyíregyházára mentem táncot tanulni, ott a nyírségiek, a tirpákság, a cigányság magáénak érzi a hagyományait, meg tud mutatkozni. Miért ne lehetne itt is táncház, magunkhoz vonzva a fiatalokat, megmutatva, mi az a hagyomány, a közösség. Hányan tudják például, hogy mi az a pityke?

– A tánc szeretetén kívül a közösség a megtartó, összetartó erő – teszi hozzá az újdonsült ezüstpitykés fiú. – Hatéves koromban az óvodába is bejártak már Szigeti Angéláék, volt egy kis csárdás, de semmi komoly, akkor kedveltem meg a táncot, azután első osztálytól járok rendszeresen a próbákra. Norbival egyetértésben én kezdeményeztem, hogy megpróbálkozom az ezüst pitykével. A szakemberek azt mondják, nem feltétlenül abból lesz jó szólótáncos, aki az együttesben az első sorban járja. Egyéni képességek kellenek hozzá, ritmusérzék, pontosság, higgadtság.
– Az a jó táncos, aki tudja, hol a helye, a párja, aki azt közvetíti a nézőnek, hogy szereti, amit csinál – így az oktató. – A tánc tükrözi a közösséget, úgy táncolsz, amilyen közösségben élsz.

Péter sorolja: együtt járnak locsolni, disznót vágni, nőnapra a lányokat meglepni. – Nem ciki a néptánc, én büszke vagyok rá – teszi hozzá a Perczel Mór Gimnázium diákja (édesapja is előadóművész, énekes), s azt is: a műszaki pálya mellett a tánc is izgatja hivatásként, talán egyszer ő is profi táncos lesz, mint az oktatója.

Pityke

„Pityke: többnyire ezüstből, ónból, ólomból, pakfonból stb. gömbölyű vagy megnyúlt, egres-alakú, különböző nagyságú díszgomb. A múlt században általánosan ismert volt számos vidék parasztságánál, legtovább a pásztorok viseletében maradt meg” (Magyar Néprajzi Lexikon).

Táncszínház fénnyel, füsttel

Majdnem profik – mondja a balatonosokról Kolumbán Norbert. A táncos szerint „ez a műfaj ma már nem csak az autentikus néptánc előadását jelenti, színpadi show is lehet, fénnyel, füsttel, jelmezzel, díszlettel”. Felveti: hovatovább a Kálmán Imre Kulturális Központ gyerekeknek szóló bérletes színházi előadásaiba is beleférhetne egy-egy produkciójuk. „Mert bizony ilyet is csinálunk; zenés-mesés táncszínházat is pódiumra tudunk állítani itt helyben, ez is motiváció lehetne a fiataloknak; miért ne lehetne egy néptáncos is helyi celeb, mint a siófoki kézilabdás hölgyek?...”