Csendéletet rejtett a rongyos vászon

A kisméretű Halászkunyhó előtt 180 ezerről, a hasonló adottságú Hazafele ugyanennyiről, a Naplemente, ökrös eke 130 ezerről, míg a valamivel nagyobb és kidolgozottabb Hunyadi János és a két martalóc 380 ezerről indult a Kieselbach Galéria aktuális aukcióján. Szemlér Mihálytól csak historizáló, illetve tájfestmények találhatók az internetes katalógusban, a Virágcsendélethez hasonló méretű és témájú alkotást nem találtunk, így az értékét sem tudtuk belőni. Ahogyan pontos összeget Géger Melinda, a Rippl-Rónai múzeum művészettörténésze sem tudott mondani az alkotásról, melyet kedden Pinke László és felesége az intézménynek adományozott.



– Egy múzeumi gyűjtemény manapság igazából csak így gyarapodhat kiváló darabokkal – állította az esemény kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Ábrahám Levente, az intézmény igazgatója –, s így alakult ki a képtárak jelentős része, köztük az európai szinten is jelentős kaposvári anyag is.
Szemlér Mihály neve ugyan a honi festészetben kevésbé elmélyültek számára nem cseng ismerősen, noha Munkácsy Mihály, Székely Bertalan és Zichy Mihály kortársaként, ismerőseként számon tartják a 19. század második felének historizáló alkotói között, aki aztán a nyolcvanas évektől áttért a tájképekre.

– Igazából a másodvonal tagja – magyarázta Géger Melinda a mesterfogásokat Budapesten és Bécsben az akadémián elsajátító művészről –, aki a fiatalkori trauma, az 1848-49-es szabadságharc utáni fogságot követően fordult a festészet felé. Mint akkoriban sok művész, ő is rajztanításból élt, 32 évig oktatott egy főgimnáziumban, emellett illusztrációkat készített lapoknak. Élete végén megromlott a látása, s ez erősen kihatott a lelki világára, ám művészetének elismertségét jelzi, hogy 1904-es halála után hagyatéki kiállítást rendeztek műveiből a Nemzeti Szalonban.

A Virágcsendélet húsz évvel korábban készült, keletkezéséről egyelőre keveset tudni, bár Géger Melinda úgy vélte, elképzelhető, hogy – a Somogyban amúgy Fonyódon is megfordult művész – a Somssichok mikei birtokán festette megrendelésre.
– Nagyméretű, dús, igen aprólékos kidolgozottságú alkotás – mutatta be a képet a művészettörténész. – Fellelhetőek rajta a 16-17. században önálló műfajjá vált csendéletfestészet hagyományai, viszont, mint a 19. században készült hasonló alkotások, nélkülözi a hiábavalóság-, vagyis a Vanitas-motívumot.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Csendéletet rejtett a rongyos vászon
[/caption]
A kaposvári múzeum anyagának alapját adó Rippl-Rónai Ödön-gyűjteménybe, mely jellemzően a 20. század eleji modern festők műveiből állt össze stílusában és műfajában sem illik bele a Szemlér-féle csendélet, ennek ellenére az alkotás nem állt volna távol a gyűjtőtől, csak éppen akkoriban nem tudta megfizetni az ilyen műveket, és persze az érdeklődése is másfelé hajtotta.
– Azért néhány Than Mór- vagy Mészöly Géza-festmény így is hozzá került – jegyezte meg Géger Melinda –, közéjük kerül majd a most adományozott Szemlér-kép is.

Mely meglehetősen kalandos úton került az adományozó Pinke Lászlóhoz. Az Aranyoroszlán patika mögötti tanácsi bérlakások egyikében lakott egy ismerősük, aki amikor meghalt, a rokonai a halála után találtak egy mocskos vásznat, melyet a kaposvári férfi édesapjának ajándékoztak.
– Senki sem tudta, mit rejt a vászon, melynek a kerete is darabokban volt – mesélte Pinke László. – Édesapám a hetvenes évek végén elvitte Budapestre a Nemzeti Galériába, ott restaurálták, s derült ki, hogy Szemlér Mihály egyik műve. Apám nagyon szerette a képet, rengeteget üldögélt előtte, ám tavaly meghalt, s akkor jutott eszembe, jó lenne, ha más is láthatná az alkotást, mely annyira tetszett neki.

– Négy hete némileg szkeptikusan mentem el az adományozóhoz, aki azzal kereste meg a múzeumot, lenne egy Szemlér-kép, melyet nekünk adna – mosolyodott el Géger Melinda. – Ilyen esetekben ugyanis sokszor kiderül, nem az az alkotó, akit hittek, s a festmény igazából nem sokat ér. Ebben az esetben viszont bebizonyosodott: csodaszép és valódi alkotással van dolgunk, mely attól is különleges, hogy 19. század végi akadémista művész képét igencsak ritkán szokták odaadományozni, vagyis igazi különlegességgel bővült a gyűjteményünk...