Kultúra

2017.01.31. 16:55

Tornyot emelt a szolgáltató: térerőt kapott három kistelepülés

Megkeserítette a kisbárapatiak életét, hogy használhatatlanok voltak a mobiltelefonok a településen. Térerő híján a kert végébe kellett szaladni akkor is, ha gyorsan akartak orvost, mentőt hívni.

K. G.

A helyiek aláírásokat gyűjtöttek, az egyháztól elkérték volna a templomtoronyot – mindhiába, mert ezidáig nem volt számukra megoldás. Az áldatlan helyzetről a Somogyi Hírlap és a Sonline.hu is beszámolt. Cikkünk nyomán a helyiek végül az országgyűlési képviselőjük, a kormánymegbízott és egy szolgáltató cég segítségével megvalósíthatták a beruházást. A bázisállomásként emlegetett átjátszó tornyot kedden adták át ünnepélyes körülmények között, miután a tesztüzemet mára befejezték.



Mérföldkő a település életében

– Mérföldkő ez a település életében, hosszú éveken át küzdöttünk érte, és nagyon hálásak vagyunk a megvalósulásáért – mondta Kiss Jánosné polgármester. – Köszönet azoknak, akik mindvégig mellettünk álltak. Most tökéletesen működnek a telefonok, sőt a szobában is lehet internetezni, a lakosság nagyon örül ennek.   
Neszményi Zsolt kormánymegbízott megköszönte mindazok kitartását, akik a több évtizedes, reménytelennek tűnő küzdelemben is bizakodtak.
– Az ügy iránti tiszteletből is el kellett jönnöm a megnyitóra – mondta Neszményi Zsolt. – A kistelepüléseken élőknek ugyanis ugyanannyi joguk van a közszolgáltatásokhoz, mint a városokban élőknek. Lehet, hogy nagyobb anyagi ráfordításba kerül, de meg kell hogy kapják ugyanazt az internet- és telefonhasználati lehetőséget, mint a Kaposváron élők. A megyei védelmi bizottság elnökeként kijelenthetem: amíg Somogyban van olyan település, ahonnan nem lehet mentőt, orvost, tűzoltót hívni, nem alhatunk nyugodtan.

„Sikerült az, aminek vállvetve fogtunk neki!”

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője a politikai befolyását vetette latba, hogy megvalósulhasson a beruházás.        – Sikerült az, aminek vállvetve fogtunk neki! – kezdte köszöntőjét Witzmann Mihály. – A mi somogyi dombjaink festői környezete gátja az infokommunikációs fejlődésnek. 2014-ben egy lakossági fórumon szembesültem először a problémával, a helyiek szinte kórusban fordultak hozzám a panaszukkal. Jogos igény, hogy a térerő lefedettségük biztosítva legyen. Azt ígértem, hogy mindent megteszek ezért a célért. Minisztériumba, államtitkárságra jártam, hogy kialakulhasson egy széles körű összefogás. Három szolgáltató céget kerestem meg. Az első nem válaszolt, a második egy sablon levélben közölte, hogy nem fér bele az üzleti elképzeléseibe a terv. Végül a harmadik volt, amelyik partnernek bizonyult. Ki kell emelnem ezen cég pozitív hozzáállását, mert Kisbárapáti 350 fős kistelepülés, Bonnyával és Fiaddal együtt összesen 750 lakosról van szó. Néhány száz új előfizető mellett nem rentábilis egy több tízmillió forintos kiadás. A XXI. században nem tűnik nagy luxusnak ez a fejlesztés, de kérdezzük meg erről az itt élőket, hogy micsoda jelentősége van az életükben! Komfortot és biztonságérzetet ad.

Nehéz és körülményes volt a kivitelezés

A mobilszolgáltató cég régiós vezetője az ünnepség előtt 110 megabit/secundumos internet letöltési sebességet mért a faluban, ami egy nagyvárosnak is becsületére válna.
– Korábban én magam is polgármesterként szolgáltam a településemet, Várpalotát, ezért pontosan tudom, hogy mekkora kihívás, ha olyat szeretnének elérni, ami az anyagi lehetőségüket meghaladja. Cégünk odaállt a kezdeményezés mellé, amelyet egy 23 millió forintos beruházással sikerült megvalósítani – mondta Németh Árpád, a Telenor dunántúli régióvezetője.
– Kevés ennyire bonyolult kivitelezési munkával találkoztam – ismerte be Tóth János beruházó mérnök. – Nehéz és körülményes volt a domboldalban a 26 méteres torony felállítása, amelyen az elhelyezett rádiótechnikai eszközök biztosítják a lefedettséget. Nagy kihívás volt, hogy jócskán belecsúsztunk a télbe. De azt is be kell vallani, hogy kevés olyan hely van, ahol ünnepséget rendeznek miattunk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!