Tóth Géza és Horváth Zita kapta a Nagymama-díjat

Molnár Piroska 2010-ben Schwajda György felkérésére játszotta el A nagymama főszerepét. Az igazgató még abban az évben elhunyt, Molnár Piroska pedig eldöntötte, hogy az előadásért járó keresetéből létrehoz egy díjat a fiatal kaposvári színészeknek.

Szívből, hittel szolgálják hivatásukat

Mielőtt felgördült volna a függöny a Figaro házassága című darab kezdete előtt, Fándli Csaba a színpadra szólította a Nagymama Alapítvány háromtagú kuratóriumát, és a közönséget is beavatták a döntésbe. Gáts Andrea jogász elmondta: Molnár Piroska nem tudott leutazni az idei díjátadóra, de fél órával azelőtt telefonon beszélt vele. Ezután tolmácsolta a művésznő szavait. A két díjazott sok éve van a pályán, és mindketten szívből, hittel szolgálják hivatásukat, annak minden örömével és nehézségével együtt. Igazi színházi emberek, akik alázattal segítik a produkciókat. A művekben a közvetlen siker többnyire a főszereplőké, azonban az igazi elismerés őket illeti – üzente Molnár Piroska.
Ezután Kéki Zoltán, Kaposvár volt címzetes jegyzője, és Győri László vállalkozó kihirdették, hogy kire esett a választás. A Nagymama-díjat Tóth Géza és Horváth Zita kapta.

Vastaps egyetlen mondatért

– Nem lehet kiszámítani, kinek jutnak a díjak, ezért meglepetésként ért, amikor délután felhívták a figyelmet arra, mi várható – mondta munkatársunknak Tóth Géza, aki 1983-ban érkezett a kaposvári színházhoz Mohácsi Jánossal együtt. Ascher Tamás látta őket egy budapesti alternatív színházi produkcióban. Mindkettőjük nagy harcsabajszuk volt, de azt mondták nekik: felveszik őket csoportos szereplőnek, ha leborotválják. Huszonévesen ezt a személyi szabadságuk megsértésének fogták fel.
– Az első szerepem a Babarczy László rendezte legendás Liliomban volt. „Mikhál, ne vedd ki, mert elfolyik a vére!” – nyíltszíni tapsot idéztem elő ezzel az egyetlen mondatommal, amelyet takarásból mondtam – emlékezett Tóth Géza. – Mostanában nem vagyok annyit színészként a színpadon, sokat rendezek. Azt kóstolgatom, hogyan lehetne ennek a formai részében fejlődnöm, mert a színészvezetéssel elégedett vagyok. Sokféle módon betagozódtam ebbe a városba, találkozom az emberekkel. Szula László – az Isten nyugosztalja – helyére kellett beugranom a lakáj szerepében. Csak egyet fordítottam a fejemen, és nevettek. Jó tudni, hogy ennyire érzem a kaposvári közönséget.



– Nagyon meglepődtem, hogy én kaptam a Nagymama-díjat, mert nem vártam, köszönöm azoknak, akiknek az eszébe jutottam. Most éppen nem játszottam túl sokat, így egyáltalán nem számítottam rá – mondta Horváth Zita. – Örülök, hogy a díjátadás előtt elhangzott Molnár Piroska pár mondata, attól nagyon meghatódtam.
Rögtön baleset érte még a próbák alatt, amikor Kaposváron kezdte a pályáját, idézte fel a színésznő.
– Nagyon izgatott voltam, úgy jöttem ide felvételizni, hogy biztos voltam abban, hogy felvesznek, nagyon akartam – emlékezett Horváth Zita. – A balesetem után, amikor visszajöttem, Mohácsi János azzal fogadott a portán: nem lehetne, hogy benne legyek a következő darabban? Azt hittem, hogy nehezebb lesz a visszatérés. Azóta sokat változott a pályánk, de a világ is, ahogyan önmagunk. Voltak szép és kevésbé szép pillanatok, de az egész így kerek...