Karrierváltás

2017.08.31. 13:16

Szenátor lett Kanada egyik legnagyobb írósztárjából

David Adams Richardsot a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau nevezte ki.

A 66 éves regényíró, forgatókönyvíró és költő szűkebb hazáját, New Brunswick tartományt fogja képviselni a szenátusban a liberális frakción kívüli függetlenként – jelentette a Globe and Mail a miniszterelnöki hivatalra hivatkozva.

Richards egyebek közt a vállalati és kormányzati korrupcióról, csalásról, árulásról, házasságtörésről és gyilkosságról szóló könyveivel szerzett magának hírnevet, és nyert el számos rangos kitüntetést.

Díjnyertes regényei közé tartozik a Mercy Among the Children című gyermekkönyve, amely 2000-ben megkapta a Giller-díjat, de az író két Gemini-díjat is elnyert forgatókönyveivel. Hazai bestseller lett 2010-ben God Is című könyve, amelyben a szervezett valláshoz fűződő viszonyát taglalja.

A szerzőt a kortárs irodalom egyik kiemelkedő alakjának tartják, egyike annak a három kanadai írónak, akit a főkormányzó – a formális államfő, a brit királynő képviselője – kitüntetéssel ismert el tény- és fikciós regényeiért.

A liberális miniszterelnök pártja 2015-ös választási győzelme után kezdett el független, elismert személyiségeket felvenni a korrupciós botrányok megtépázta szenátusba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!