Erdők Hete

2017.09.27. 07:29

Hétvégén Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Szakvezetéses erdei sétákkal, koncertekkel és ismeretterjesztő előadással is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programsorozat.

A rendezvény szeptember 29-én és 30-án Gyula-Városerdőn, valamint október 1-jén a határon túli Püspökfürdőn lesz látogatható.

A regionális Erdők Hete nyitórendezvénye pénteken kora délután helyi termékek bemutatójával és kézműves foglalkozással veszi kezdetét. Ekkor nyílik meg a Muzsikál az erdő című fotókiállítás is.

Délután 4-kor kezdődnek az erdei koncertek, fellép a Power Bit ütőegyüttes, a Peca Zenekar és az Ókörös Trió. Utóbbi moldvai táncházat, tánctanítást is szervez.

Szombaton délelőtt túrákra invitálják a látogatókat a szervezők. Indul szakvezetéses gyalogtúra, valamint kerékpártúra a Mályvádi erdőbe, de lovas fogatokkal is el lehet jutni a célponthoz.

A gyerekeket délután a Bábika Játszóház és a Batyuszínház előadása várja, Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója pedig a klímaváltozás hatásairól, a gazdálkodás változásáról tart előadást.

A Biri-ér partján Szokolay (Dongó) Balázs és Fábri Géza dudán, furulyán és kobozon játszik; a Holt-Körös ér partján pedig a Cantus Corvinus Vegyeskar, a Kecskeméti Aurin Leánykar és a Somnium Laude Kamarakórus lép fel. Vasvári Csaba színművész a korábban meghirdetett Muzsikál az erdő irodalmi pályázat nyertes műveiből ad elő.

Szombat délután nyitják meg a regionális Erdők Hete rendezvénysorozatot, amelyet Váradi Gyula, a Virtuózok 2016-os győztesének, illetve Szalóki Áginak és barátainak a koncertje követ.

Vasárnap a romániai Püspökfürdőn, Nagyvárad közelében lesznek rendezvények. Délelőtt helyi termékek bemutatójára és gyerekprogramokra kerül sor, 11 órától erdei sétát szerveznek. Délben a „Csodabogyós erdőben” a Nagyváradi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese, a Kecskeméti Aurin Leánykar, a Somnium Laude Kamarakórus, a Cantus Corvinus Vegyeskar, valamint a Corpus Harsona Quartett ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!