Lekötelező irodalom

2022.11.15. 13:16

Somogyi diákok népszerűsítették a verseket

József Attila, Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre verseket szavaltak a Lekötelező irodalom című versenyen tudásukat összemérő diákok és felnőttek.

Harsányi Miklós

Korábbi fotó!

Fotó:

Versmondó versenyt rendezett Lekötelező irodalom címmel kedden a Kaposvári Polgári Casino a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. A 25. alkalommal meghirdetett rendezvényre összesen 14-en jelentkeztek, a kaposváriakon kívül Marcaliból és Fonyódról is érkeztek fellépők.

– Kicsit izgultam a verseny előtt – mondta Kőszegi Natália, a fonyódi Bacsák György Technikum és Szakképzőiskola diákja. – Nagyon szeretem az irodalmat, a versek közel állnak hozzám, már általános iskolában is felléptem  az ünnepségeken. 

Egy József Attila, illetve Csokonai Vitéz Mihály verset adott elő a diáklány, felkészítő tanára Grüblné Krekovics Gabriella volt.  A Kaposvári Polgári Casino – a Kaposvárért Közalapítvánnyal közösen – hirdette  meg a versmondó versenyt, melyen legalább 14 éves diákok valamint felnőttek indulhattak. A fellépők két verssel nevezhettek: egy közismert alkotáson kívül a másik művet szabadon választhatták a résztvevők. Szép Tamás, a Kaposvári Polgári Casino elnöke hangsúlyozta:  a rendezvény  célja a versek népszerűsítése, s a  magyar kultúra értékeinek ápolása. A  Fándly Csaba vezette négy tagú zsűri értékelte a fellépőket: Illés Márton, a kaposvári Táncsics Gimnázium diákja végzett az első helyen, második Bogdán Alexandra (kaposvári Eötvös Loránd műszaki technikum), Mustos Absolon (Táncsics gimnázium) a harmadik lett. 

Három különdíjat is átadtak:  Gaál Dávid (marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium), Ilyty Tamás (kaposvári Zichy iparművészeti szakgimnázium) és a felnőtteknél a jutai Balogh Dezső vette át elismerést. Valamennyi díjazott könyvjutalmat kapott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!