Különös szilveszter

2023.01.01. 09:00

Kaposvárhoz köti egy elsietett koccintás Koltai Róbertet

Koltai Róbertnek az 1968-as szilvesztere volt a legemlékezetesebb, akkor került ugyanis a Csikybe. Arra kértük a Somogyhoz több szálon kötődő kiválóságot, elevenítse fel a múltbéli óévbúcsúztatók hangulatát.

Lőrincz Sándor

Nehéz felsorolni hány maradandó színházi és filmbéli alakítás és rendezés fűződik Koltai nevéhez, s kideríteni, miként őrizte meg kiváló versmondásának vagy éppen „hülyére röhögős” rádiókabarés szereplésének élményét a közönség. Merthogy a komédiást régen szívébe zárta a publikum; akár színpadon lép fel, akár a már örökre rátapadt „illetékes elvtársként” fogalmazza meg mindazt, amit talán nem mindenki mert kimondani egykoron. De kiemelhetném a Batang felé című, megrázó, mégis humoros Christian Gundlach-műben nyújtott briliáns játékát is, amelyben egy időskori elbutulásban szenvedő, nyugdíjas könyvelőt játszott. A közelmúltban Segesden is bemutatott előadásban fiatal kollégájával, Szirtes Balázzsal bűvölte el a nagyérdeműt. 

A 80 felé tartó, híres „clown” ismét jó egészségnek örvend. Lapunknak arról beszélt: az 1968-as kaposvári szilvesztere volt számára a legemlékezetesebb, amikor a Csikybe került. 
– A hajdani ifjúsági házban – ami később MTESZ-székház lett – volt a fellépésünk, s az okozta a galibát, hogy senki sem tudta megmondani, hány óra van – mesélte Robi, aki számos elismerést követően az idén kapta meg az Emberi Hang Életműdíját, valamint a Bujtor István-életműdíjat. – Így esett meg, hogy az ottani közönség a pontos idő előtt 10 perccel lépett át a következő évbe. A sok nevetést követően ott zokogtunk a Himnuszt elénekelve, amikor kiderült: rossz­kor álltunk fel, hiszen maradt még idő az óévből. Egyébként félig-meddig mindig lelkiismeret-furdalásom volt egy-egy szilveszteri szerepléskor, ugyanis édesapám 1912 szilveszterén született, s a családdal kellett volna lennem a közös ünnepen. 

Koltai Róbert egy-egy szilveszteren gyakran szórakoztatta a közönséget Darvas Szilárd Legenda a nő teremtéséről című versével, s fellépésének külön pikantériát adott, amikor Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, a költő fia volt a kísérője. No, de a hallgatók és a nézők körében mindennél fontosabb volt az illetékes elvtárs szerepében való tündöklése. A több mint fél évszázados színházi múltjára okkal büszke színművészt – akinek van egy 21, egy 18 és egy 15 éves unokája – arról is kérdeztem, ha most illetékes elvtársként fogalmazhatná meg a véleményét, mit mondana. 

– Először is: kikérem magamnak, hiszen most én nem vagyok sem illetékes, sem elvtárs – nyomatékosította Koltai Róbert. – S hogy mit mondanék? Hát azt, hogy: hajrá, magyarok! Van már ugyan javulás a magyar fociban, de a magyar válogatott még nem jutott ki a katari világbajnokságra. Remélem, hamarosan megadatik, hogy ott leszünk mi is a vb-n. Tehát: hajrá, magyarok! 

A Halhatatlanok Társulatának tagját arról is faggattam, minek örült a legjobban a közelmúltban? Azt mondta: párjával, Ildikóval volt egy csaknem két­órás, közös estjük Zürich-ben. Az előadást a közönség hosszú vastapssal köszönte meg. 
S hogy ad-e fellépési lehetőséget az idei szilveszter? Azt mondta, nem hívták most sehová. 
 

Háromévesen sámlin állva szavalt a lakógyűlésen 

Koltai Róbert Jászai-díjas érdemes művész, humorista és filmrendező korán megtanult olvasni, így nem csoda, hogy első osztályos diákként unatkozott az órákon. Nemcsak erre emlékszik, hanem arra is, hogy már hároméves korában sámlin állva szavalt egy lakógyűlésen. A szerző az egyik házbéli elvtárs volt. S hogy miről szólt e míves költemény? Párja, Gaál Ildikó szerkesztésében 75. születésnapjára napvilágot látott Sose halok meg címmel megjelent kötetében találtam rá e veretes sorokra: „Ma még kicsi vagyok, de holnap nagy leszek. / Elvtársaim, várjatok rám, én is köztetek leszek. / Sújtsunk le a rombolókra, mentsük meg a magyar hazát, / Mert amíg élni fogunk, élni fog a köztársaság. / Szabadság!” 
Az előadói képességeit már kiskorában megcsillogtató, kedvelt színművész azt is leírja humoros történeteit egyberostáló könyvében, hogy a vers végén öklét fel kellett lökni a magasba, mert így illett annak idején a kommunista pártot köszönteni. Ő is megtette ezt, ám a hirtelen mozdulattól leesett a sámedliről. A művész ettől a nagy sírással végződő produkciótól számítja pályafutásának kezdetét. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!