Különleges évad

2021.12.05. 13:06

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Nemzeti Táncszínház

Egész évadon át tartó eseménysorozattal ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Nemzeti Táncszínház, amely különleges előadásokkal, művészeti albummal és televíziós filmpremierrel is készül a jubileumra.

Kiss János Kossuth-díjas balettművész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke a színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte azt a pillanatot, amikor a Várszínházba először beléphettek, és a táncművészek végre megkaphatták otthonukat, amelyre évtizedek óta vágytak, majd 2001. december 1-jén felgördülhetett a függöny.

„Micsoda fantasztikus előadások, milyen művek, milyen csodák születtek meg abban a parányi ékszerdobozban” – emlékezett, hozzátéve, hogy ma büszkék és boldogok lehetnek, hogy a Millenáris parkban van egy fantasztikus európai szintű otthonuk.

„A szakmánkat csak a minőség óvhatja meg. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a mi szakmánk a legjobb, a legmegbecsültebb legyen, mert megérdemli. (...) Vigyázzunk egymásra, legyünk büszkék egymásra, tiszteljük egymást és lepjük meg a közönségünket” – fogalmazott Kiss János, aki a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöksége nevében ajándékot adott át Ertl Péternek, a Nemzeti Táncszínház igazgatójának és az intézmény dolgozóinak.

A jubileumi események alkalmával szinte mindenki szerephez jut, aki 2001. december 1-je óta részese a Nemzeti Táncszínház életének. Nemcsak egy rangos hazai intézmény, hanem a teljes hazai táncművészet ünnepségsorozata lesz ez – hangzott el az eseményen.

A Nemzeti Táncszínházban 2022 áprilisáig ünnepi gálaműsor-sorozattal várják a közönséget, havi egy NTSZ 20 programot tűznek műsorra. Ezeken az estéken több társulat lép egymás után színpadra, és olyan előadásokat láthat majd a közönség, amelyek kapcsolódnak az intézményhez, hozzájárultak a Nemzeti Táncszínház sikeréhez. A Táncra fel!, az Össztánc, a Mindenünk a tánc, a Szabad egy táncra és a Let's Dance című gálaműsorok ebben a formájukban csak egy este láthatók.

A Nemzeti Táncszínház jubileumi művészeti albumát Hajnal Ágnes és Kocsis Ágota, a könyv szerkesztői mutatták be. Mint kiemelték, a kötet gazdag fotóanyagot, interjúkat és ismertetőket tartalmaz, 155 előadást és 98 társulatot mutat be. A kiadvány gerincét az együttesek által közvetített gondolatok és azok a fotók alkotják, amelyeken a legemlékezetesebb előadásaik egy-egy pillanata látható.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, A tánc nyelvén beszélünk című dokumentumfilm, amelyet az M5 kulturális csatornán szerdán 21 órakor láthat a közönség, a Nemzeti Táncszínház falai között készült hazai táncegyüttesek közreműködésével, a táncszínház szellemiségét meghatározó szakemberek tolmácsolásában.

Delbó Balázs, a film rendezője elmondta: a filmet két hétig forgatták inspiratív környezetben a Nemzeti Táncszínházban. „Csodálatos kreatív munkafolyamat volt ez a tíz együttessel” – mondta, kiemelve, hogy a filmet a tánc viszi végig. Érdekes történetek, vélemények is elhangzanak, de mindvégig tánc látható, különböző stílusokban, de a legmagasabb szinten – tette hozzá.

A film a Nemzeti Táncszínházban is rendszeresen látható lesz az évfordulós évad idején. A filmvetítés mellett kulisszajáráson is részt vehet majd a közönség a Millenáris parkban lévő épületben, egy-egy neves táncművész kíséretében.

A szerdai eseményen először adták át azt a két szakmai díjat, amelyet Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója a húszéves évfordulóra alapított. A Táncszínházért Nagydíjat a színházért folytatott munka elismeréseként Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház alapító igazgatója vehette át. A Táncszínházért Társulati Díjat a kollégák szavazatai alapján az intézmény három munkatársa, Gál Éva értékesítési csoportvezető, Hamvay Péter üzemeltetési csoportvezető és Homoki László IT menedzser kapta.

Borítókép: Gera Anita koreográfus A meztelen majom című táncművének próbája a Nemzeti Táncszínház kistermében 2021. július 18-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!