Balaton Sound

2019.11.04. 14:00

A fesztivál szervezői ragaszkodnak a júliusi időponthoz

Nyilatkozatot tettek közzé a közösségi oldalon a Balaton Sound szervezői, mely szerint jövőre változatlan időpontban, július 8–12-e között tartják meg az elektronikus zenei fesztivált Zamárdiban.

Góz Lilla

Major Kata - Rockstar Photographers

Néhány nappal korábban Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere nyilatkozta azt, hogy szerencsésebb lenne a nyár elején tartani a fesztivált.

A polgármester arról beszélt, hogy változásokra lenne szükség a Zamárdiban tartott zenei fesztiválok tekintetében, mert nagy terhelést jelentenek az ott élőknek és az ott pihenőknek. A Balaton Sound esetében a júniusi időpontot javasolta, a B my Lake Fesztiválról pedig azt mondta: Zamárdi szívesen lemond róla, más település adhatna neki otthont. A polgármester szerint a továbbiakban a fesztiválok által érintett területek rekultivációját meg kell követelni, és ebben már van eredmény, ugyanis a szervezők átvállalták a parti sétány térkövezésének költségeit.

A fesztivál szervezői közösségi oldalukon azt közölték: „több médiumban felröppent a hír, hogy a 2020-as Balaton Sound időpontja veszélyben van. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy jövőre még érvényes szerződésünk van a fesztiválra a zamárdi önkormányzattal. Várunk Titeket tehát jövőre is, 2020. július 8-12 között!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában