nemzeti táncszínház

2019.09.01. 20:39

A némafilmtől a betyárvilágig

Színes kavalkád várja az érdeklődőket.

A Nemzeti Táncszínház szeptemberi műsorában koreai és japán est, néptánc, tangó és táncszínházi nevelési program is szerepel. Két bemutató is lesz: a Bozsik Yvette Társulat a Nyaralást, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig a Betyárvilágot viszi színpadra – írja a Kultúra.

A hónap elején láthatjuk a Talpuk alatt komplex táncszínházi nevelési előadását, a Duna Táncműhely, a Káva Kulturális Műhely és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, amely a kortárs néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvét ötvözi.

A Frenák Pál Társulat Birdie-je a bennünk és körülöttünk lévő falakról és határokról, valamint az ezeken való túllépésről szól, legyenek ezek pszichológiai, szociális vagy fizikai korlátok.

A Szegedi Kortárs Balett két előadását is láthatjuk: a Carmina Buranát és a Credót.

A Weöres Sándor verse ihlette Psyché egy féktelen szabadságvággyal megáldott nő küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességért a Feledi Project tolmácsolásában. de szerepel a programban koreai, valamint japán est, továbbá a tangót középpontba állító produkció is.

Szeptember 15-étől vasárnaponként Sándor Ildikó vezetésével gyermektáncház várja a kisebbeket és szüleiket, nagyszüleiket moldvai és gyimesi népzenével, néptáncokkal, énekes népi játékokkal és mesékkel.

A Nyaralás a Bozsik Yvette Társulat legújabb táncelőadása, amelyet részben az alkotók saját élményei, részben pedig Jacques Tati hasonló című filmje inspirált. A humor, a groteszk, az abdszurd, a színházi eszközök, a tánc és az akrobatika dinamikus váltakozására épül.

A táncművészek jól felismerhető, tipikus karakterek képében köszönnek vissza a színpadról, akik valahol egy időben és térben találkoznak életükben először, majd elválnak útjaik. Az előadás során felismerhetjük saját esendőségünket, bukdácsolásunkat, átélhetjük a commedia dell’arte és a némafilmek világának egyszerre vidám és melankolikus pillanatait.

A magyar „hősök” izgalmas, sokszor meseszerű, kalandos történetei remek alapot adnak egy előadáshoz: Zsuráfszky Zoltán ötletéből Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra a magyar néphagyomány jellegzetes alakjait, a betyárokat központba állító Betyárvilágot, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatnak majd be Schnell Ádám színművész közreműködésével.

Borítókép: nemzetitancszinhaz.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!