Annak idején még Tordy Gézát is kicsempészték a tejüzemből

Különös esküvői fotó fogadja a belépőt: fekete ruhás menyasszony és uniformist viselő vőlegény, ők Szabó Péter szülei. Az 1944-es házasságkötéskor ugyanis elterjedt szokás volt, hogy a nők gyászruhában álltak oltárhoz, ezzel tisztelegve a doni áttörés áldozatai előtt. Szabó Péter édesapja a fronton sebesült meg egy felrobbanó kézigránát szilánkjaitól. Hét műtétet hajtottak végre rajta, s a hadikórházban lábadozva csomagot kapott egy jótékonysági mozgalomtól, melyet magyar honleányok állítottak össze. A fiatal hadnagy levelezni kezdett a csomag feladójával, így ismerkedtek meg a feleségével. Egy másik fotón a bajtársaival szerepel, előttük víz, miután azt kérte, hogy akár egy pohár vízzel is, de hazai földön koccinthassanak.

– Ezen az asztalon születtem! – mutatott az antik bútordarabra Szabó Péter. 1946-ban koraszülöttként, hét hónapra látta meg a napvilágot. Édesanyja váratlanul lett rosszul, rohant segíteni Arató doktor, aki Kaposváry Vétek György polgármesterrel a nagypapa rendszeres kártyapartnere volt a háznál. Azt tanácsolta, gyorsan kereszteljék meg a gyereket, mert nem biztos, hogy sokáig él.

Szabó Péter nagyapja a fővárosi tejfeldolgozó részvénytársaságnál (a későbbi Főtejnél) dolgozott, és az 1920-as évek végén került Kaposvárra, amikor vidéken terjeszkedett a cég. A Cseri úton alapították meg a város első tejüzemét, melyet 1948-ig vezetett a nagypapa. Azután főművezetőként és fővajmesterként irányította, mert a kommunista párt igazgatót nevezett ki fölé.

De a háborút átvészelni sem volt könnyű. Amikor bejöttek az oroszok, Szabó Péter nagymamája rémülten látta, hogy az elalélt férjét a tejüzemben vonszolják a szovjet katonák. Kiderült, hogy nem bántották, de pisztolyt fogva rá addig itatták barátkozásképp, amíg az öreg összeesett, miután egyáltalán nem fogyasztott alkoholt.

Két muraközi ló vontatta kocsi, és a bakon Koncz bácsi, mutatta egy másik fotón Szabó Péter. Koncz bácsi szállította ki a tejet Kaposvár minden boltjába, és miután mindenütt megkínálták egy kis itókával, így a végén a lovak maguktól tértek haza a tejüzembe. Koncz bácsi azonban mindig elvégezte a munkáját. Ehhez tartozott az is, hogy a május elsejei felvonuláson a lovaskocsin húzta a tejüzem makettjét.

Szabó Péter nagyapját nem engedték nyugdíjba menni, amíg el nem jött 1956. A forradalom alatt a fővárosnak élelmiszert kellett szállítani, és a kaposvári tejüzemből is indult több rakomány. Ez azonban veszélyes vállalkozás volt, mert átlőtt ponyvával tért haza nem egy teherautó.

– A nagymamám agyvérzést kapott, és a nagyapám ápolni szerette volna, ezért azzal a feltétellel, hogy nyugdíjba engedik, elvállalta a küldetést – idézte fel Szabó Péter. – A városban elterjedt a híre, hogy menni fog, ezért az indulásnál heten várták. Köztük Tordy Géza, a kaposvári színház kezdő színésze, aki haza akart jutni Budapestre, amikor nem jártak a vonatok. Ikafalvi Farkas Béla is az utasok között volt. Tordy Géza máig emlékezik rá, hogy milyen kalandos körülmények között tért haza a fővárosba, ahol utcai harcok folytak. Közben itthon a család nagyon várta a nagyapámat, és megijedtek, amikor sokáig nem jött. Kiderült, hogy azért késett, mert az igali úton balesetet szenvedtek, és az egyik utast törött lábbal kellett bevinni a siófoki kórházba.

Tordy Géza a Zrínyi Miklós kör tagjaként ’56. október 26-án a kaposvári Petőfi-szobornál szavalta el a Szózatot, a tömegben Szabó Péter is ott hallgatta. A fiú gyermekként annyira a forradalom hatása alá került, hogy kis társaival közösen megszöktek, és elindultak, hogy átkeljenek a határon Jugoszláviába. Előtte a barátai megeskették, hogy velük tart és nem árulja el őket. Gyalog, két kulacs vízzel és zsíros kenyérrel a viharkabát zsebében indultak útnak. A somogyi falvakban segítették őket a gyerekek, végül a kiskorpádi vasúti őrházban fogták el őket a szovjet katonák, és páncélozott harckocsin hozták haza a családhoz. Ezután Szabó Péter átmenetileg egy csehszlovákiai átnevelőtábort is megjárt, ahol olyan srácokkal is találkozott, akik részt vettek a pesti harcokban. A családnak nem volt szabad senkinek beszélnie arról, hol volt.

Szabó Péter a felesége unszolására papírra vetette a család történetét, ahogyan fogalmaz, az unokák okulására. Lesz aki olvassa, mert a napokban született meg a negyedik unokája.

Élete összefonódott Takáts Gyuláéval, utolsó vincellérje volt

Szabó Péter élete később összefonódott Takáts Gyula Kossuth-díjas költőével, de ez már egy másik történet. A költő második felesége Szabó Péter keresztanyja volt, így rokonságba kerültek. Takáts Gyula aztán olyannyira megkedvelte a rokont, hogy fiaként szerette, és később titkári teendőket is ellátott az idősödő költő mellett. Agrárvégzettségűként korábban csupán elméletben ismerte a szőlőkészítést, de a becehegyi birtok gondját Szabó Péternek kellett átvennie, a szüreteket vezényelnie. Takáts Gyula a népi szőlőművelést kutatta néprajzosként és múzeumigazgatóként. A költő szőlőművelésének naplóját, a Becei agendát Szabó Péter fedezte fel véletlenül a keresztanyja hagyatékában, amit aztán sikerült kiadatnia. Rendkívüli elégedettséggel töltötte el, hogy irodalmi lapokban megjelent kritikák szerint Takáts Gyula két korábbi naplókötete mellett ez a harmadik, a posztumusz becei napló, bár a legvékonyabb, de a legtartalmasabb könyv lett.