grandiózus koncert

2018.03.13. 13:11

Az Új korszak hírnökeitől zeng a Müpa

Kedden mutatja be Új korszak hírnökei című koncertjét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Müpában - hangzott el az M1 kedd reggeli műsorában.

Budapest, 2017. augusztus 30. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara ad koncertet a Csak tiszta forrásból című gálaműsorban - amely Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzők szellemi örökségét idézi fel - a Müpa-ban (korábbi nevén Művészetek Palotája). MTVA Fotó: Zih Zsolt

Több mint 100 zenész közreműködésével, egy grandiózus koncerten adja elő a zenekar Bartók Béla Kossuth-szimfóniáját, emellett az est repertoárja tartalmazza a szerzőre nagy hatást gyakorló Richard Strauss Hősi élet című darabját és Debussy Pelléas és Melisande című alkotásának egyes jeleneteit – mondta el Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője.

Bartók Béla 22 évesen komponálta a Kossuth-szimfóniát, melyet a magyaros, verbunkos kompozíció jellemez, de már fellelhetők benne azok az érzelmek, amelyeket Richard Strauss Hősi élet alkotása ébresztett a magyar zeneszerzőben

- magyarázta Igric György, a Magyar Rádió Zenei Együttesek művészeti vezetője.

A koncert a 20. század elejét idézi, amikor minden zeneszerző, köztük Bartók is új utakat keresett. A zeneszerzők érezték, hogy tovább kell lépni a romantikán, ezért is kapta az Új korszak hírnökei címet az előadás – tette hozzá a művészeti vezető.

Borítókép: MTVA / Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!