kreativitás

2018.08.03. 13:31

Az újrahasznosítás jegyében kézműveskednek Balatonfenyvesen

Csütörtökönként lekötik a gyerekek figyelmét a helytörténeti múzeumként működő balatonfenyvesi Marietta villában. A kreativitásra épülő kézműves foglalkozások egyre népszerűbbek, legutóbb már az asztalok is rövidnek bizonyultak a résztvevők létszáma miatt. Számtalan kérdés záporában ültek a foglalkozás vezetők a Marietta villa udvarán, miközben a gyereksereg alkot.

Turbéki Bernadett

– Tavaly, nyár közepén merült fel az ötlet, hogy a településen szükség van olyan programra, ami a gyerekek kreativitását és kézügyességét fejleszti. Nagyon sokan nem mennek délelőtt a vízre, így találhatnak hasznos időtöltést nálunk – mondta Rabati Éva, miközben a gyerekeket instruálta kavicsfestés és dekupázsolás közben. – Az idén nyáron a könyvtárral és az önkormányzattal karöltve megvalósítottuk, egy előre megbeszélt koncepció alapján. Nagy sikere van a kézműves csütörtök délelőttöknek. Időjárástól teljesen függetlenül mindig sokan jönnek. Volt, hogy negyven gyerek alkotott egyszerre-tette hozzá a nyugdíjas óvónő. Közben egyre többen érkeztek az asztalokhoz.

– Festünk, ragasztunk, kreativkodunk – mondta Németh Linett, aki a vakációban eddig többször is eljött alkotni. Kedvenc munkája a pálcikás madár volt.

– Igyekszünk minden felhasználható hulladékot is bevetni – mondta Rabati Éva. – Az újrahasznosítás jegyében is elsajátíthatók a legkülönfélébb technikák.

– Ez az újságpapír az egyik legjobban hasznosítható erre a célra – mondta Mihályné Molnár Zsuzsanna, aki korábban egy budapesti iparművészeti szakgimnáziumban tanított.

– A négy unokámmal szoktunk kézműveskedni, és sok technikát, ötletet kipróbáltunk már – mondta Mihályné Molnár Zsuzsanna. – Igyekszem minden korosztálynak nyújtani valamit, amivel foglalatoskodhatnak, mert mást tudnak az apró kezek, és a tizenévesek.

Mozaikragasztás, hajtogatás, dekupázsolás, textilmunkák. Ezeket a technikákat már mind elsajátították a fiatalok Balatonfenyvesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában