fotók

2019.03.25. 20:00

Beragyogta a tehetség az egész Kultúrpalotát

A Pengettyű Zenekar moldvai dallamaival kezdődött el a kilencedik Somogy megyei tehetséggála a Szivárvány Kultúrpalotában.

Marosi Gábor

Az együttes tagjait a Református, a Gyakorló és a Munkácsy-iskola diákjai alkották. A megnyitón elhangzott: a selejtezőkre a megye több pontjáról, mintegy kettőszáz fiatal jelentkezett. A gálára összesen tizenkilenc műsorszám és nyolcvan fiatal jutott be, a legtöbb diák a Munkácsy-iskolából érkezett.

Tóth Gábor Marcalit képviselte. A fiatal fiú 11 éve foglalkozik intenzíven a néptánccal. Szerepelt a Baglas Táncegyüttesben, jelenleg Makón bontogatja szárnyait vendégtáncosként. – Szeretem kipróbálni magam ilyen megmérettetéseken – mondta Tóth Gábor. – Nem tartom magam olyan nagy volumenű táncosnak, hogy bárkit letáncoljak. Én azért jöttem ide, hogy egy jó estét szerezzek a családomnak és azoknak, akik szeretik nézni, amikor a színpadon mozgok – tette hozzá.

Spolár Viktória énekes tudását mutatta meg a közönségnek. A csurgói fiatal két fiúval alkotott egy zenekart. Leggyakrabban iskolájukban szoktak fellépni, de más eseményen is bemutatkoztak már. – Hat kategóriában szerepelnek a diákok – hangsúlyozta Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke. – Vers, prózamondó, klasszikus zene, tánc, színjátszás és egyéb kategóriában mutathatják meg tehetségüket a fiatalok. Gyakorlatilag akik idáig eljutottak, ők már nyertek. Ez a rendezvény Kaposvár kulturális palettájában nagy rangot vívott ki, hiszen ma már keresik és várják az emberek ezt a rendezvényt – fogalmazott Sárdi Péter.

Jó ugródeszkának számít a gála

A tehetségsegítő tanács hiánypótló szervezetként 2011 áprilisában alakult Kaposváron. Már az első évben szerveztek gálaműsort, melynek célja, hogy a fiataloknak fellépési lehetőséget biztosítsanak. Sárdi Péter kiemelte: az eseményt támogató vállalkozások rendszeresen meghívják a fiatalokat szerepelni a vállalati rendezvényekre. A gálán korábban olyanok is felléptek, akik ma már országosan is ismertek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában