Néptánc és Népviselet bemutató

2019.06.23. 11:51

Bőszoknyában mutatták meg a somogyi virtust

A zselickisfaludi régió viseleteit és néptáncát mutatták be a zselickisfaludi találkozón.

Koszorus Rita

A megnyitón Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: roppant fontosak az ilyen események, amelyek múltunk egy-egy szeletét mutatják be. Hiszen ezekkel lehet továbbörökíteni Somogyország gazdag hagyományait.

– Egykor természetes volt olyan öltözeteket látni az utcán, mint amilyeneket ma bemutatnak – mondta a megyei elnök. – De volt olyan időszak is, amikor nem igazán volt divat a népviselet. Szerencsére napjainkban egyre több formában jelenik meg népi művészetünk gazdag tárháza.

 

Biró Norbert megköszönte a résztvevőknek, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy elődeink értékei ne merüljenek feledésbe.

-Ezek nem csak somogyi, de nemzeti kincsek is, amely erősíti a nemzeti identitásunkat, somogyi kötődésünket – tette hozzá az elnök. -Ezért is támogatta a Somogy Megyei Önkormányzat a SomFALU-2019 program 8 milliós keretéből a rendezvényt 490 ezer forinttal.

A pályázatot azért hívták életre, hogy különböző rendezvényeket, identitás erősítő programokat, kiadványokat támogathassanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában