Hagyaték

2019.01.10. 07:12

Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

A jegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során soha nem írt tankönyvet.

Nemrég vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) birtokába került báró Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata – áll az egyetem honlapján. Az előadásokról készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható – írják.

A jegyzetek már csak azért is különleges értéket képviselnek, mert Eötvös élete során soha nem írt tankönyvet. Az idő hiányán túl feltehetőleg azért, mert a munkájára jellemző műgond és lelkiismeretesség mellett nem érezte előadásainak tartalmát kellően kiforrottnak.

Néhány fennmaradt litografált jegyzete, valamint a tanítványai által feljegyzett kísérletei alapján kaphatunk képet Eötvösről, a tudósról és tanárról.

Logikusan felépített, gyakorlati ismeretekkel és kísérletekkel egybekötött előadásai mélyreható analitikus látásmódot tükröznek. Az ismertetés szerint a kevéssé tagolt jegyzetekben elmélyülve az olvasó ma is betekintést nyerhet a kísérleti fizikába, a didaktikusan felépített óravázlatokból pedig egy tankönyv alapja körvonalazódik.

Részlet Eötvös Loránd digitalizált jegyzeteiből.
Fotó: konyvtar.elte.hu

A közelgő Eötvös-év alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián január 14-én nyíló kiállításon az egyetem névadójának több találmánya mellett a magyar tudománytörténet múltjához tartozó dokumentumok is láthatóak lesznek.

A könyvtár digitalizált tartalmai az egyetemi repozitóriumban, az EDIT-ben tanulmányozhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!