Koronavírus

2020.04.02. 07:02

Elmarad idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok

Elmarad idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok programsorozata a koronavírus-járvány miatt – jelentették be a világhírű németországi Wagner-fesztivál szervezői.

Forrás: Shutterstock

Közleményük szerint sajnálattal tudatják, hogy kénytelenek lemondani a nagy hagyományokra visszatekintő, az operavilág egyik legjelentősebb eseményének számító fesztivált. A rendezvény idén július 25-én kezdődött volna.

A szervezők szerint

a mozgásszabadságot korlátozó járványellenes intézkedések nagyon megnehezítették volna a próbákat, amelyeknek már az elkövetkező napokban el kellett volna kezdődniük.

Néhány hete a fesztivál igazgatósága még abban reménykedett, hogy a járvány ellenére idén is megtarthatják a Richard Wagner által 1876-ban alapított ünnepi játékokat.

Az idei fesztivál lefújása kihatással lesz több elkövetkező évad programjára is

közölték.

A Nibelung gyűrűje idei szezonra tervezett új produkciójának premierjét várhatóan csak 2022-ben tudják megtartani, jövőre pedig csak egyetlen új rendezést tudnak színre vinni, A bolygó hollandit.

Az erre az évre váltott jegyek a 2021-es szezonra is érvényesek lesznek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!