Interkozmosz program

2019.06.17. 12:00

Farkas Bertalan életútjáról nyílik kiállítás

Az első magyar űrutazásról és az első magyar űrhajósról szól majd az interaktív, ismeretterjesztő kiállítás.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Farkas László, a kiállításnak helyt adó a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy az őszig látható tárlat teljes spektrumában igyekszik körbejárni az 1980-as űrút történetét úgy, hogy tudományos-ismeretterjesztő igényességgel ad betekintést az Interkozmosz program történetébe. A Szovjetunió vezette űrkutatási együttműködés tette lehetővé, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe.

A magyar űrhajósjelöltek kiválasztása a vadászpilóták közül 1977 tavaszán Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben (ROVKI) kezdődött.

A jelöltek körét négyre szűkítették, akik közül ketten – Farkas Bertalan és Magyari Béla – a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978 és 1980 között.

A látogatók élő közelségből ismerhetik meg Bajkonurt, azt a települést, ahonnan Farkas Bertalan űrhajójával lélegzetelállító magasságba repült. A 950 négyzetméter beépített felületű, nagyívű, interaktív tárlaton Farkas Bertalan életútja mellett kézzel is tapinthatóak lesznek a kecskeméti repülőkórház azon műszerei, amelyekkel a magyar űrhajósjelöltek kiképzése folyt.

Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án – magyar idő szerint – 20 óra 20 perckor indult a világűrbe a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén.

Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.

A tárlat látogatói megismerkedhetnek az űrállomással, megtekinthetik a magyar űrutazó relikviáit, illetve a kiállításban planetárium és VR-szoba kínál izgalmas élményeket.

Különlegesnek ígérkezik a tárlat szombati megnyitója is, a Múzeumok éjszakáján hallhatja először a közönség Kertész Ákos ütőhangszeres művész erre az alkalomra komponált művét, amelyet a Fire Birds tűzzsonglőreinek előadása kísér.

Borítókép: Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!