ásatás

2018.10.30. 14:00

Hagytak a sírrablók ékszereket a régészeknek is Gamásnál

Egy villanyoszlopot állítottak Gamás külterületén, amikor véletlenül megtalálták a sírokat a szakemberek, a megyei múzeum régészei egy avarkori temető feltárásán dolgoznak a napokban. A sírokból több fülbevaló, övcsat is előkerült.

Góz Lilla

Sípol a fémkereső, sorra kerülnek elő a múlt kincsei a földből. Több sírgödörben pedig jól látszanak a férfiak, nők és gyermekek maradványai. Mindannyian a késő avarkorban élhettek.

– A 67–es út építése előtti feltárások utolsó szakasza zajlik Gamás külterületén – mondta el a helyszínen Molnár István, a Rippl-Rónai Múzeum régésze. Mivel a terület csak egy szerviz út közelében fekszik, így először közvetlen az útépítés melletti részeket tárták fel. Nem gondolták, hogy az október első hetében kezdődő feltárások során rengeteg kincs kerül elő a földből.

– A késő avarkori temető hatszáz-hétszáz sírt rejthetett. A keleti sírok többségét kirabolták, a nyugati részen pedig fiatalabb, kilencedik századi sírokat tártunk fel, amelyekben találtunk értékes és érdekes leletanyagot – jegyezte meg Molnár István. Előkerültek övcsatok, övveretek, fülbevalók, karperecek, gyöngynyakláncok maradványai és gyűrűk is. A sírok fejnél és lábnál le lettek mélyítve, valószínűleg egy építmény állhatott itt, keret volt alattuk.

– Általában állatcsontot raktak még a sírokba az eltemetett lábához. Edénydarabot egyet találtunk eddig. Valószínűsíthető a koporsós temetkezés, néhány helyen az összehúzott váll arra utal, mintha egy lepelbe csavarták volna a halottakat – mondta el a múzeum régésze. Molnár István hozzátette: a most feltárt temetőtől néhány kilométerre avarkori település lehetett egykor.

– Somogy megyében sok avarkori emlékeket találtunk. A birodalom kevert etnikumú volt, a korai időszakban, az avarkor elején a különböző népcsoportok jobban elkülöníthetőek, majd fokozatosan a 8-9. századra egységesednek – mondta el Molnár István. Régésztársa, Somogyi Krisztina hozzátette: a korai avarkorszak gazdagabb, a hódító hadjáratok után sok aranyat hoztak be, majd a középső-késői kor már sokkal szegényesebb. A tervek szerint a Gamás melletti ásatás a napokban folytatódik, a régészek a héten tervezik befejezni a feltárásokat.

Az idei évben a neolitikumtól egészen a középkorig többféle korszak leletei kerültek elő Somogyban.

– Az M7-es autópálya mentén keletről-nyugatra, a 67-es út mentén pedig észak-déli irányban kutattunk. Kettős keresztmetszetünk van a megyéről. Csak a délvidék maradt kicsit fekete folt – mondta el Honti Szilvia. A régész-főmuzeológus hozzátette: egészen Mernye déli részéig egymást érték a régészeti lelőhelyek, az előzetes feltáráshoz képest jóval nagyobb területen találtak kincseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában