gazdag hétvége

2019.11.05. 16:22

Indul a IV. Nemzeti VERSeny szuperdöntője

Lesz versszínházi előadás Weöres Sándor Psychéje nyomán, a Magyar Versmondók Egyesülete pedig átadja a Ki viszi át a Szerelmet-díjakat is. A szuperdöntőt a Facebook-on élőben közvetítik.

Ismét egész hétvégés versprogram lesz a IV. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntője november 9-én és 10-én. Most korlátozott számban külsős nézőket is fogad a Nemzeti VERSeny.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése,

2019-ben kiemelt figyelemmel a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára és a közéleti költészetre. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő szuperdöntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre versmondó művész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A négy vers közül egy a rendszerváltoztatás költészetéhez kellett, hogy kapcsolódjon, egy Ady Endre (halálának centenáriuma) vagy Weöres Sándor (halálának 30 éves évfordulója) verse, egy klasszikus magyar és egy szabadon választott magyar vers kellett még. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős döntő, akiknek versklipjeit itt, a YouTube közösségi videó-megosztó portálon a Nemzeti VERSeny csatornáján láthatják az érdeklődők.

A Nemzeti VERSeny közel 200 indulója között 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is képviseltette magát.

A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó egyaránt, közülük az anyaország mellett Erdélyből sikerült két versmondónak a szuperdöntőbe jutnia.

A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.

A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 9-én és 10-én.

A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a [email protected] címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen, mindkét napra külön-külön.

A verseny végső eredményéről a zsűri dönt majd

November 9-én a VERSeny kísérő programjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amit Weöres Sándor műve ihletett, és egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. Aznap egyébként a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség.

Másnap, november 10-én vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéseket, tehát, az eredményhirdetés és a szuperdöntő díjátadója globális díjátadó lesz. A zsűri mindkét nap minden produkciót helyben, azonnal értékel. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán, a Nemzeti színművésze, Barta Ágnes moderálásában. Nézőnek jelentkezni a VERSeny facebook oldalán a szervezőknek küldött üzenettel lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!