Cseppben az élet

2018.07.10. 23:06

Játékfilm készül a Béres csepp feltalálójáról

Béres József életét már számos könyv, de két dokumentumfilm és egy színdarab is feldolgozta. Most először televíziós játékfilm készül róla – közölte szerkesztőségünkkel a Béres Gyógyszergyár Zrt.

A Cseppben az élet című négyrészes sorozat a Béres csepp feltalálójának 1960-70-es évekbeli küzdelmes életét mutatja be, a premier 2019-ben várható. A film forgatókönyvét Petényi Katalin, Kabay Barna és Gyöngyössy Bence írta, a művet utóbbi rendezőként is jegyzi, az operatőr pedig Csukás Sándor. Béres Józsefet Gáspár Tibor alakítja, a főbb szerepekben pedig Für Anikót, Huszárik Katát, Lukács Sándort, Seress Zoltánt és Trokán Pétert láthatja majd a közönség.

A film az MTVA és a Projekt Film koprodukciójában készül. A forgatás a napokban kezdődött el, és jelenleg is zajlik – írták.

Béres József 1920-ban született Záhonyban, agrármérnöki diplomáját 1965-ben, doktori címét 1968-ban szerezte. Laboratóriumi dolgozóként 1972-ben alkotta meg a Béres cseppet, a hatóságok azonban kuruzslással vádolták, börtönnel fenyegették. A szer gyógyhatású készítményként végül 1978-ban kerülhetett forgalomba, gyógyszerré 2000-ben nyilvánították. A feltaláló által alapított vállalatcsoport a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb gyógyszeripari cégévé nőtte ki magát, a Béres cseppet pedig 2013-ban hungarikummá nyilvánították.

Hegedűs Zoltán (j) Béres József és Huszka Réka Georgina (b) Katinka szerepében Fazekas István A megvádolt című drámájában a Kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínházában 2016 januájában
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A kutatóról először Kósa Ferenc filmrendező készített dokumentumfilmet Az utolsó szó jogán címmel a nyolcvanas évek végén, majd Kabay Barna Balázs Béla-díjas filmrendező és Petényi Katalin Balázs Béla-díjas művészettörténész Béres József életútja című alkotása következett 2015-ben. A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház és a budapesti Újszínház 2016-ban mutatta be Fazekas István Béres Józsefről írt A Megvádolt című történelmi drámáját.

Borítóképünkön Gáspár Tibor Béres József szerepében a filmforgatáson.

Fotó: Béres Gyógyszergyár Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!