Huszárosan

2019.03.11. 13:02

Jól van dolga a mostani huszárnak

Tátott szájjal figyelték a Bajcsy-Zsilinszky utcai ovisok Máj Pétert. A 3. Ferdinánd Hagyományőrző Huszár Egyesület strázsamestere forradalmi dalokkal és viselet bemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek.

Góz Lilla

– Én vagyok a huszárkapitány – lépett be papír csákójában Márk a tornaszobába. A lányok pedig tricolor szalagból font fejpántot viseltek.

– Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek hazafias nevelését, a hazához való kötődését erősítsük – mondta el Gyeneseiné Kaszás Hajnalka. A kaposvári Bajcsy–Zsilinszky Utcai Központi Óvoda vezetője hozzátette: a fiúk már izgatottan várták a somogyi huszár bemutatóját. Megjegyezte: ezek a találkozók segítik a nemzeti identitás csíráinak az elvetését, hozzájárulnak a hagyományok ápolásához. A csoportokban pedig kokárdát és magyar zászlót készítenek a gyerekekkel, valamint megismertetik őket a Himnusszal és forradalmi dalokat, verseket tanulnak.

Máj Péter csaknem két évtizede járja Kaposvár óvodáit, iskoláit, ahol beöltözve a csákótól egészen a csizmáig ismertette meg a gyerekeket a viselettel és felszereléssel.

– Milyen toll díszíti a csákót?

– Kakas toll – kiabálta be Zalán, akitől szinte nem lehetett olyat kérdezni a huszár viseletről, amit nem tudott volna.

A délelőtti programon megismerkedhettek az ovisok korabeli dalokkal, valamint a hideg és tüzes fegyverekkel. A végén pedig toboroztak közülük kishuszárokat.

– A városi és a Kaposvár környéki óvodákba, iskolákba látogatok el a nemzeti ünnepünk előtti napokban. A kiscsoportos rácsodálkozik, a középősnek vannak már emlékei, a nagycsoportosok pedig már szívesen vesznek részt interaktívan a bemutatón – mondta el Máj Péter. Megjegyezte: célja a hazafias honvédelmi nevelés, amelyre szerinte az óvodás korosztály a legfogékonyabb.

– Mikor csillognak a gyerekek szemei, nincs ennél szebb jelenet – mondta el Máj Péter strázsamester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában