Filmmustra

2019.05.14. 10:30

Június 15-ig lehet jelentkezni a III. Hét Domb Filmfesztiválra

A szeptember 9-14. között Komlón rendezett fesztivál versenyén magyarországi és határon túli filmkészítők indulhatnak. A közönség ingyenes vetítéseken ismerkedhet meg alkotásaikkal.

Hat felnőtt és egy diák kategóriában indulhatnak a filmesek a III. Hét Domb Fesztiválon – hangzott el az esemény hétfői sajtótájékoztatóján. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: kiemelten támogatják az immár harmadik alkalommal megrendezendő filmfesztivált, amelynek megvalósítására idén 7 millió forintot biztosítottak.

Hoppál Péter miniszteri biztos hiánypótlónak nevezte a fesztivált, amelyen ezúttal Ternovszky Béla rajzfilmrendező lesz a zsűri elnöke. Új tag lesz a grémiumban Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész, mellette a zsűri tagja lesz még Thuróczy Szabolcs színművész.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy nagy sikerrel rendezték meg a tavalyi fesztivált, amelyre 190 alkotás érkezett. Hangsúlyozta, hogy a fesztiválra magyarországi és határon túli alkotók jelentkezhetnek az esemény honlapján. Elmondta azt is, hogy

a filmeket ingyenes vetítéseken tekinthetik meg az érdeklődők.

Magyar Ferenc fesztiváligazgató elmondta: a kategóriák – animáció, ismeretterjesztő- és természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, nagyjátékfilm, egyéb film – első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek, míg a diákkategória győztesei értékes tárgynyereményeket kapnak. A diák kategóriát Gyenes Zsolt vezetésével Kis-Marics Tamás és Obrobina Tamás fogja értékelni.

A fesztivál fődíjasa 1 millió forint értékű utazást nyer.

Kiemelte, hogy a vetítések mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket: koncertek, kiállítások mellett a rajzfilmkészítés alapfogásaival ismerkedhetnek meg a gyerekek. Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1 millió 800 ezer forinttal támogatja az idei eseményt.

Polics József, Komló polgármestere sikeresnek nevezte a fesztivált, amely évről évre egyre több látogatót vonz Baranya megye második legnagyobb városába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!