válogató

2018.03.02. 09:00

Zenei gálán mutatkoztak be a somogyi tehetségek

Tizenhét fellépő szerepelt a tehetséggála válogatón, amelynek a Liszt Ferenc Zeneiskola adott otthont. Az énekesek és zongoristák mellett négy zenekar is bemutatkozott.

Harsányi Miklós

zeneiskola

– A zsűri nagyra értékelte a somogyi fiatalok elkötelezettségét – hangsúlyozta Nagy Tamás, a zeneiskola igazgatója. – A népdaloktól kezdve a sanzonon át a könnyűzenéig számos területen csillogtatták meg tehetségüket a fellépők. Ismét bebizonyosodott: fontosak az új ötletek és a gondolatok, ám ezek csak akkor válnak valósággá, ha az ifjak tesznek is érte valamit. A diákok teljesítményük révén márciusban ismét bizonyíthatnak, s úgy vélem, hogy a somogyi tehetséggála évről évre fontos lehetőséget teremt számukra.

A zsűri – Nagy Tamás, Vikol Judit, Soltra Mónika – úgy döntött: Baranyi Liána (ének), Bene Fruzsina (fuvola) és Hagyánek Sára (zongora) alkotta trión (mindannyian a Marcali Berzsenyi Dániel gimnázium és szakközépiskola diákjai) kívül a zongorista Varga Ádám, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója és Szőcs Zsombor (dob), a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákja vehet részt a megyei tehetséggála újabb fordulóján, melyet március 22-én a Szivárvány Kultúrpalotában rendeznek meg.

A Légy a szakmád mestere március 19-iki rendezvényén az énekes Kalányos Balázs (KSZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola), Kováts Domonkos (zongora), a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium növendéke is fellép. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Bak Péter énekes, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, s így mindkét rendezvényre tovább jutott. A fiatalember felkészítője:  Lukácsi Enikő, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában