Költészet napja

2019.04.11. 16:20

Menetzaj helyett versektől volt hangos több busz is

A magyar irodalom kiemelkedő alakjainak verseit hallhatták az utasok a helyi járatos és a távolsági buszokon csütörtökön. A magyar költészet napján a Füred Rock Színkör tagjai verseltek a járatokon.

Marosi Gábor

Először furcsán néztek a versmondókra a Böhönye felé tartó busz utasai. Pár száz méter megtétele után azonban figyelmesen hallgatták Pőcze Borbála és Kincses László szavalatát, majd a valamivel több mint egy tucatnyi ember tapssal köszönte meg a verseket. Kérésre is szavaltak a Füred Rock Színkör tagjai, az egyik utas József Attila: Mama című költeményt szerette volna hallani.

A Kaposfüred felé közlekedő helyi járatos buszon is szebbé tették az emberek napját a verselők. Horváth Péter például Petőfi, Arany, Ady és József Attila kötettel szállt fel a buszra, majd az utasok kérésére több verset is elszavalt. A költemények hallatán sokak arcára ült ki a mosoly, az emberek láthatóan élvezték a szavalatot. A főként idősebb utasok kiváló kezdeményezésnek tartották a költészet napi megmozdulást. Tóth Jánosné szerint több ilyen alkalomra lenne szükség, manapság ugyanis kevés verset lehet hallani a tévében és a rádióban.

Horváth Gáborné, a Füred Rock Színkör Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta: társulatuk tagjai közül tizenketten mondtak verset a megyében. A böhönyei, a lengyeltóti és a siófoki járat mellett a Kaposfüredre, Toponárra és Szentjakabra közlekedő helyi járatos buszokon is felcsendültek a különféle költemények.

Nemcsak a buszokon, hanem az iskolákban is megemlékeztek József Attila születésnapjáról és a magyar költészetről. A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban verskommandóval népszerűsítettek az irodalmat. A diákok több osztályba is berontottak és „megzavarva” a tanórát, egy-egy verset szavaltak el társaiknak. A szünetekben sem unatkoztak a fiatalok, az iskolarádióból megzenésített versek szóltak, az emeleti aulában felállított versfalon pedig a diákok költeményeit lehetett elolvasni.

Verses hét

A versek köré építették az egész hetet a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Keresztesné Földes Anita az iskola irodalom tanára kérdésünkre elmondta: Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt az iskolában. Emellett a diákok ellátogattak Balatonszárszóra a József Attila és Niklára a Berzsenyi emlékházba, Göllén pedig Fekete István szülőházát nézték meg a tanulók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában