“Ők miért lakhatnak itt és én miért nem?”

A film főszereplője, Benni (Helena Zengel), agressziókezelési problémával küzdő gyermek, bármilyen apró atrocitás dührohamot vált ki belőle, elönti a “fehér köd” a látását. Állapotából kifolyólag intézetről intézetbe hurcolják, képtelen egy helyen annyi ideig megmaradni, hogy kötődést alakítson ki valakivel.

Anyja nem tudja kezelni gyermekét, fél tőle, bár a kislány foggal körömmel ragaszkodik szülőjéhez, cserébe csupán csalódást kap. Az első igazi stabil kapcsolata Michá-val (Albrecht Schuch), az iskolai kísérőjével alakul ki. A férfi elkezd apai érzelmeket táplálni a kislány iránt és a valóban úgy tűnik, hogy rendbe jönnek a dolgok Benni életében. De a valóság nem ilyen fair, Micha nem fogadhatja be.

Felvetül az emberben a kérdés, meddig lehet bírni ezt az életstílust? Meddig tudja Benni elviselni, hogy mindenki eldobja magától?

Látványilag a film igen megrázó, képileg illusztrálja Benni félelmeit és rohamait, a “fehér köd” szó szerint megjelenik a képernyőn, felvillanó, kivehetetlen képekkel ötvözve. Nincs egy nyugodt pillanata a cselekmények, nem lehet előre megmondani, egy adott szituáció milyen reakciót fog kiváltani a kislányból. Az érzelmek egész skáláját élik át a karakterek, és a nézők.

A Benni-t játszó fiatal Helena zseniális a szerepében, apró gesztusoktól a hatalmas kitörésekig realisztikusan adja elő a hányattatott sorsú kislányt. Nem könnyű befogadni a történetet, erős mentális jelenlétet kíván, de megéri végigülni a megpróbáltatásokat, várni a napsugarakra a felhők között, végtére is, Benni is ugyanezt teszi.