közönségnevelés

2018.03.28. 14:11

Ókovács Szilveszter: nem az elődeinket, hanem az ő céljaikat kell követnünk

Az Operaház Magyarország legnagyobb kulturális intézménye, emellett a művészeti felsőoktatás legnagyobb felvevő intézménye és a kormányzati és társadalmi reprezentáció fontos eszköze - fogalmazott Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szerdán egy zártkörű sajtóbeszélgetésen, aki szerint az Operaház mind művészi értelemben, mind előadásszám és nézőszám tekintetében nagyot fejlődött az elmúlt években.

Forrás: mti

Hozzátette: az Operaház működtetésre fordított állami támogatása éves szinten mintegy 9,5 milliárd forint, ami abszolút értékben a legmagasabb a kulturális intézmények között, ugyanakkor fajlagosan – leosztva az Operaház által foglalkoztatott művészek számával, levonva egyebek mellett a középiskolás diákoknak szóló Operakaland és az Opera Nagykövetei program, valamint az Operaház mesterművészei számára fizetett járadék költségeit – támogatása kevesebb, mint egy prózai színházé.

A kulturális intézményekre fordított állami kiadások között ma is a legnagyobb tétel a PPP-konstrukcióban épített Müpa állagmegóvására költött, évi 10 milliárd forintot is meghaladó összeg. Eközben a jelenleg felújítás alatt álló Operaház állagmegóvására évtizedeken keresztül egyáltalán nem költött a magyar állam – jegyezte meg.

A Gutmann Fórum elnevezésű sorozat rendezvényén kitért arra is: az Operaház a tervek szerint 2019 januárban nyithatja meg harmadik játszóhelyét, az Eiffel Műhelyházat, amely próbacentrumként, kellék- és díszletgyártóüzemként, raktárbázisként, képzőhelyként és látogatóközpontként is működni fog. A 400 fő befogadására alkalmas Bánffy Teremben elsősorban rétegműveket, barokk és 20. századi darabokat játszanak majd.

Az opera és a klasszikus balett nehéz műfaj, a mai világban nehezen elérhető figyelmet igényel a közönségtől. Ezért fontos az Operaház számára a közönségnevelés már a legkisebb kortól kezdve – emelte ki Ókovács Szilveszter.

A főigazgató szerint kelet-európai viszonylatban jó helyzetben van az Operaház, azonban nehéz versenyeznie a magyarénál sokkal nagyobb költségvetésből működő nyugati színházakkal, amelyek saját presztízsük miatt sokszor ugyanazokat a sztárokat olcsóbban tudják meghívni, mint a budapesti intézmény.

Úgy vélte, az Operaház számára jelenleg a német nyelvterület gazdag operaélete jelent követendő példát, míg például Olaszországban, az opera „bölcsőjében” sokkal kedvezőtlenebbek a műfaj intézményi és társadalmi körülményei.

Borítókép: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt, interjút ad az MTI újságírójának az Operaház Székely Bertalan termében 2017. november 22-én

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!