Legendás szaxofonos

2019.03.06. 09:06

Országos dzsesszversenyt rendeznek Lakatos Ablakos Dezső emlékére

A szervezők így szeretnék jobban megismertetni a dzsesszstílusokat és ezek előadási hagyományait.

Háromnapos országos dzsesszzenei versenyt rendez Lakatos Ablakos Dezső emlékére az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola. A péntektől vasárnapig tartó megmérettetés zsűrijének tagjai Borbély Mihály szaxofon- és klarinétművész, Szőke Nikolett dzsesszénekes és Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző lesznek – hangzott el az M5 csatorna Kult'30 című műsorában kedden.

Lakatos Ablakos Dezső komoly dzsessz-szaxofonos volt, aki fontos előadásokkal és mesterkurzusaival írta be magát a dzsessz történetébe – emelte ki Balogh Gábor, a verseny szervezője.

Fotó: jazzszovetseg.hu

Szőke Nikoletta szerint a dzsessz műfaja ma reneszánszát éli, egyre több fiatal látogat dzsesszkoncerteket és egyre többen művelik zenészként is ezt a műfajt.

„Mint közönség, azt gondolom, hogy ez egy olyan műfaj, amit élőben kell megtapasztalni, hiszen van egy nagyon különleges atmoszférája. Művelőként pedig azt mondom, hogy hihetetlen élvezetes dolog ezt csinálni, az ember maga is feltöltődik miközben dzsesszt játszik vagy énekel” – mondta Szőke Nikoletta.

A háromnapos zenei találkozót háromévente rendezik meg. Az elnyerhető előadóművészi ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak nyújtson segítséget a pályakezdéshez.

A versenyzők 3-7 fős dzsesszegyüttessel vagy különböző korcsoportokban szóló produkcióval indulhatnak, a szóló kategóriákon belül hangszeres (szaxofon, gitár, zongora, basszusgitár, trombita, bőgő) vagy ének alkategóriában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!