olasz vendégművészekkel

2019.03.25. 12:58

Pergolesi-bemutató is lesz a Pannon Filharmonikusok húsvéti koncertjén

A zenemű kottája 300 esztendőre feledésbe merült és csupán néhány évvel ezelőtt került elő ismét.

Háromszáz évre feledésbe merült Pergolesi-művet tűz műsorra neves olasz vendégművészek közreműködésével április 17-i, húsvéti hangversenyén a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) a pécsi Kodály Központban.

Az együttes hétfő közleménye szerint a PFZ Giovanni Battista Pergolesi, a 18. század elején élt barokk zeneszerző D-dúr miséjét adja elő. A zenemű kottája 300 esztendőre feledésbe merült és csupán néhány évvel ezelőtt került elő ismét.

A művet így Nyugat-Európában is csak néhány éve mutatták be,

a magyarországi közönség a Pannon Filharmonikusok előadásában hallhatja először majd Pécsett.

A nagyhét szerdáján tartandó koncerten Johann Sebastian Bach ritkábban hallható művei közül a Húsvéti oratóriumot tűzi műsorra az együttes.

A PFZ közölte: ebben az évadban olasz szólisták gazdagítják a húsvéti hangverseny műsorát. Giulia Bolcato (szoprán) és Matteo Mezzaro (tenor) énekművészek szólaltatják meg a műveket, valamint ismét színpadra áll a filharmonikusokkal Balogh Eszter (mezzoszoprán) és Hámori Szabolcs (basszus).

Az est karmestere az itáliai Paolo Paroni, a húsvéti hangversenyen közreműködik a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusa is.

Borítókép: a Pannon Filharmonikusok zenekar 2016-ban / facebook.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!