Pillanatonként festi életre a színpadképet a fénnyel

– Az az elterjedtebb, hogy aki a színháznál szeretne dolgozni, inkább a színpadot célozza meg. Hogyan került a rivaldafény másik oldalára?

– Apukám, a nagyszüleim és még a nagynéném is itt dolgozott. Így itt nőttem fel. Az átlagosnál különlegesebb gyerekkorom volt: ismertem a színház minden zegzugát, kardozhattam, és ma már Kossuth-díjas művészekkel töltöttem együtt a napjaimat. Ennek ellenére előfordult, hogy túlságosan beleéltem magam az előadásba. A Pinokkió című mesejátékból a róka lejött a gyerekekhez a nézőtérre, és adott nekem egy nyalókát, amit nem mertem megenni, mert féltem, hogy Pogány Judit elveszi tőlem.

– A család támogatta abban, hogy szakmailag is színházi emberré váljon?

– Igyekeztek lebeszélni róla, ugyanakkor rugalmasan kezelték a helyzetet. Bár sok mindent sikerült ellesnem, bevallom, az elején egyáltalán nem voltam ügyes. Szekeres Gyula, fővilágosító-helyettes tanítgatott. Elmentünk házakba villanyt szerelni, ami nem tatozott a kedvenc időtöltéseim közé. Igazán csak akkor kezdett el érdekelni a dolog, amikor megérkezett az első számítógépes pult. Éppen Bányai Tamás volt a fővilágosító. Megtanultam táblázni, mi miért van, melyik gombot mikor kell megnyomni. Azt éreztem, végre valami rajtam is múlik egy előadáson.

– Napjainkban fővilágosítóként már világítást tervez. Hogyan kell elképzelni ezt a folyamatot?

– Mint ahogy a rendezőnek, nekem is van egy elképzelésem, mit szeretnék láttatni. A világítástervezés egy alkotói folyamat. Sok próbát megnézek, beszélek a rendezővel és igyekszem alkalmazkodni a koncepcióhoz. A látvány végig ott van a fejemben, aztán a főpróba héten „kivetítem magamból”. Nem tudom, a nézők mennyit érzékelnek belőle, de a megszokottnál sokkal több színt használok a világítás során, máshogy gondolkodom, mint a többi világosító. Szívesen összeveszek a rendezővel, díszlettervezővel, a jó világításért, mert például rossz díszletben nem lehet jól világítani.

– Előfordult már, hogy a világítás sokat dobott egy előadáson?

– Volt olyan, hogy a díszlet és a világítás nagyobb sikert aratott, mint maga a színdarab. Ugyanakkor a legjobb műsor sem tűnik a legjobbnak, ha azt egész főpróbahéten nézni kell. Fárasztó. Azt vallom, hogy egy előadás akkor jó, ha délután kettőkor akár egy téren lejátszhatják a színészek, és sikert aratnak vele. A díszlet, a jelmez, világítás csak a hab a tortán.

– Gyermekként beleszületett a színházi közegbe, a családjában volt világosító. Napjainkban mennyire nehéz szakmai utánpótlást találni?

– Nagyon. A mai fiatalokra nem jellemző, hogy sokáig maradnának egy munkahelyen. Ha nem tetszik nekik valami, inkább tovább állnak. Elsősorban bizony szeretni kell a színházat, nem elegendő a villamosmérnöki végzettség... Évekbe telik, míg valakiből jó színházi szakember válik. Nagy a stressz, és úgy, ahogy nekünk is megtanították, az újaknak is meg kell tanítanunk, hogy nem szabad hibázni! Ha mégis megtörténik, gyorsan kell döntést hozni a kiküszöbölésére. Velem is előfordult már, hogy egyszerűen leállt a pult és ugyanabban a fényben ment végig az előadás. Percekbe telik, míg újra indul a rendszer.

– Az Agórából hamarosan visszaköltözik a színház a megújult épületébe. Milyen új világítási lehetőségek lesznek?

– Az Agórában is arra törekedtünk, hogy a nézők ne érezzék azt, hogy egy művelődési házban ülnek. A színházban teljesen új technika vár bennünket, amit csaknem három hónapba telik majd megtanulni. Ezért a vezérlőpultot hamarabb elkértük, hogy gyakorolhassunk. Egy számítógépes program segítségével próbálgatjuk, hogy melyik gombnyomásra mi fog történni. Olyan lámpák is lesznek, amilyeneket még nem is láttunk. Lesz sok és sokfajta robotlámpa, amelyek a kedvenceim. Előre tudom, hogy át kell állítanom a gondolkodásomat, mert a lehetőségeim tárháza nagy mértékben bővül. Izgalmas időszak következik, már várom a költözést.

– 2017-ben Magyar Theártum-díjjal jutalmazták, amely a színházi háttérszakmák rangos elismerése. Hogyan érintette a jutalom?

– Nagyon megtisztelő érzés, ám bármennyire is színházi ember vagyok, nehezemre esett, hogy közönség előtt beszéljek.

– Hamarosan nyári szünet kezdődik a színházban. Az új technika tanulmányozásán kívül mit csinál majd szabadidejében?

– Nyári színházban dolgozom, szeretek húsételeket főzni, és sorozatokat nézni a szabadnapjaimon reggeltől estig. Olyanokat, amiben lőnek, bunyóznak. A kultúrából eleget kapok a munkahelyemen...

Fotóin is csak a Csiky szerepel

– Eleinte saját világításomat fotóztam tanulmányozás céljából. Az eredmény sokaknak tetszett, így én lettem a színház belső fotósa – mesélte Memlaur Imre fővilágosító. – Előadásonként készítek úgy százötven képet. Gyakran nézek próbákat, így könnyű dolgom van, mert már előre tudom, hogy mit szeretnék lefotózni. Majd oda adom válogatásra őket, helyet kapnak a honlapunkon. Most azonban olyan képek is bekerültek a fotókiállításom anyagába, amit egyszer már kidobtak, de most én válogattam. A színész, amikor a színpadon van, szerepet játszik. Minél érdekesebb arcot vág, annál jobb. A kiállítás az Agórában töltött időszakunk válogatott képeiből áll. A Cabaret világítási szempontból az egyik kedvencem volt, de mindegyik előadásból választottam képeket. Sikerült hihetetlen pillanatokat elkapni. Ilyen, amikor a Chicago-ban eldördül egy pisztoly, és kijön belőle a tűz. Minden fotós mást szeret fényképezni. Én kifejezetten a színházra, a színészekre koncentrálok – tette hozzá Memlaur Imre.