Karácsonyra hangolódva

2019.12.03. 17:30

Több száz óvodással készítette elő a karácsonyi hangulatot a Liszt Ferenc Zeneiskola

A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola karácsonyváró hangversenyre hívta az óvodásokat: a kétnapos rendezvénysorozat kedden kezdődött, s közel 800 gyermeket látnak vendégül.

Harsányi Miklós

Hull a pelyhes fehér hó, Csendes éj, Kis karácsony, nagy karácsony – ízelítő a népszerű dallamokból, melyek kedden csendültek fel kedden a zeneiskolában, ahol növendékek és tanáraik ismert karácsonyi zeneműveket adtak elő óvodásoknak.

Fotó: Lang Róbert

– Folytatjuk a hagyományt, és akár csak az előző években, ezúttal is kiemelt figyelmet fordítunk a legkisebbekre – mondta Szabó Klaudia, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgató-helyettese. – Az ovisoknak kedden és szerdán négy koncertet szervezünk. A hangverseny segíti az ünnepre hangolódást, s hogy minél több gyermek megismeri a hangszeres zenét.

Nagy Tamás, a zeneiskola igazgatója meghatározónak nevezte a zene közösségerősítő szerepét. Minden szóba jöhető módon támogatják a kaposvári gyermekek fejlődését, s a programok egyúttal az utánpótlás-biztosítást is segítik. Sűrű napok várnak a zeneiskolásokra: a hagyományos Vonós Mikulás koncertet december ötödikén délután rendezik, különlegessége, hogy kizárólag csellista és hegedűs gyermekek lépnek fel.

Fotó: Lang Róbert

A Szivárvány Kultúrpalota december 13-án ad otthont az ünnepi adventi koncertnek, december 19-én a magánénekes hangverseny lesz, s ezen kívül kórházban, idősek házában, óvodákban és a Napsugár Gyógypedagógiai Központban is fellépnek. S a növendékek eközben ismét bizonyították tehetségüket: a IX. Ferenczy György Nemzetközi Zongoraversenyt Budapesten tartották meg, ahol Nagy Tamás – I. korcsoportban –, Deng Jia Kun II. korcsoportban dicsérő oklevelet kapott, s Varga Zsófia – II. korcsoport – is szépen helytállt a mezőnyben. Várfalvi-Fodor Éva, illetve Bothné Vörös Katalin készítette fel a gyermekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában