búcsúkoncert

2018.06.05. 11:30

Válaszúton az országosan elismert szaxofonos

A Virtuózok kapcsán ismerték meg igazán a nevét Kaposváron és országszerte. A komolyzenei versenyről különdíjjal és közönségdíjjal tért haza. Két hete pedig egy országos néptánc versenyen táncos előadói különdíjjal jutalmazták. Ezzel azonban lezárult egy korszak az ifjú művész életében.

Turbéki Bernadett

Fotó:

Magyary Timót Gergely először három évesen lépett be a zeneiskola kapuján. Azóta is rendszeresen jár oda, ám a zeneiskola mellett zenekarokban játszik, néptáncol, valamint sportol is.

– A zeneiskolába járok szaxofonozni, kötelező zongorára, és szolfézsra – sorolta iskolán kívüli elfoglaltságait Timót. – Ez utóbbit azóta szerettem meg, amióta tudom, hogy zenei pályára megyek majd. Játszom a szaxofonkvartettben, a Kaposvári Fúvószenekarban, és a Z-generációban. Korábban úsztam is hét évig, most egy ideje újra kajakozom.

Timót két hete az Együd Árpád Művészeti Iskola Bakarasz csoportjával Pápán járt, ahol a zsűri Timót táncát külön jutalmazta. Szinte ezzel egy időben le is zárult a nyolc éve tartó néptáncos karrier, a fiatal művész ugyanis mostantól csak a zenére koncentrál. Felvették a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, így ősztől időszakosan elhagyja Kaposvárt. – Nagyon fog hiányozni a néptánc és a társaság, de tudom, hogy nem jutna rá időm, olyan elfoglalt leszek – mondta. – Mindig elvárásokat támasztok magam felé, és csak akkor pihenek, ha teljesítettem őket. A célom azt kívánja, hogy csakis a zenére koncentráljak mostantól – tette hozzá a fiatalember, aki nem feledkezik meg a kaposváriakról: közös búcsúkoncertet ad Törő Ábris csellistával a zeneiskolában, aki szintén tovább tanul.

– Három klasszikus művet és két könnyedebb zenét választottam, valamint játszom majd a barátaimmal is – mondta az ifjú virtuóz, aki egy másik nagy eseményre is készül: a Pannon Filharmonikusok Mesterek és Tanítványaik című tehetségkutató programjának egyik résztvevője lesz. A program kapcsán tíz ifjú tehetség, köztük Timót kap bemutatkozási lehetőséget a pécsi Kodály Központ színpadán egy nagyzenekari produkció szólistájaként. – Egy szavazás keretében a nyertes hat barátjával együtt mehet pizzázni. György-Horváth Zente, akivel a Z-generációban együtt zenélünk, szintén kaphat szavazatokat. Ha nyerek, őt már biztosan meghívom a pizzára – mondta a fiatal szaxofonos, aki szólókarrierre készül.

– Azt, hogy mi szeretnék lenni, még nem tudom, de egyelőre a szaxofon klasszikus ága vonz leginkább, ám bármikor változtathatok a gondolataimon – mondta Timót. – Célom, hogy azzal legyek elégedett, amit csinálok. – Számtalan helyre hívnak szerepelni, főleg a Virtuózok óta. A Filharmónia 2018/2019-es évadának ifjúsági hangversenysorozatába is beválogatták a Z-Generáció népi zenekart, amelynek kapcsán jövőre két héten át napi két-három fellépést tartanak a Dunántúlon.

Timót jól bírja a tempót, ám bevallotta, hogy volt már olyan pillanat az életében, amikor besokallt. – Előfordul, hogy nem tudom, melyik próbán mit mondanak, mikor mit kell aláíratni – mondta. – Szerencsére anyukám segít ebben, ő mindig számon tartja a fellépéseimet is. Korábban pedig előfordult, hogy ha elfáradtam, az úszást kihagytam – mondta a fiatalember, aki a szereplésekért kapott tiszteletdíjakat gondosan félreteszi: hangszerre gyűjt, amelyen majd akár saját kedvenceit is szívesen eljátssza majd. Szereti a hetvenes évek zenéit, például Paul McCartney-t, és mindent, ami zene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában