beszólt a szavazóknak is

2017.10.12. 09:03

Eminem durván kirohant Trump ellen (videó)

Az örökifjú rapper szétalázta az amerikai elnököt, nemcsak a színére koncentrált, azaz, hogy olyan, mint a Fantasztikus négyes narancssárga kreatúrája, de egész bűnlajstromát felsorolta. Számos celeb kiállt mellette, ráadásul gyakorlatilag minden lap leközölte Eminem húzását.

Mintha csak a 8 mérföld című Eminem-filmet néznénk, első látásra pont olyan az a négyperces freestyle, amelyet egy detroiti parkolóházban vettek fel, és amelyen a rapper mindent Trump számlájára ír: a rasszizmustól kezdve „nukleáris holokauszt” veszélyétől a hadifogságba esett katonák megalázásán át az extravagáns utazásokig. Nem hagyja ki a beszólogatásokat és a botrányokat sem, szerinte ugyanis egyetlen céljuk van, hogy eltereljék a figyelmet Puerto Ricóról vagy a fegyvertartás reformjáról.

Nincs is ebben voltaképpen semmi meglepő, hiszen Eminemtől már megszokhattuk a kemény szövegeket, de most a szokásosnál is nagyobbat szólt a száma. Részint számos híresség kiállt mellette a Twitteren, többek között Colin Kaepernick, a tüntetéssorozatot indító NFL-játékos (akit a szöveg meg is nevez), LeBron James, Ellen DeGeneres, Sean Diddy Combs, Snoop Dogg pedig egyenesen „real niggernek” nevezte – hogy kifejezze elismerését. Másrészt pedig nem akadt olyan lap, amely ne közölte volna le a részleteket, egyebek között a New York Times is. 

A dalt egyébként a BET Hip-Hop Awards díjkiosztón játszották le először, és ennek a Facebook oldalára került fel a videó, amely aztán vírusszerű gyorsasággal terjedt a neten.

Eminem nem először rohant ki Trump ellen, viszont most a rajongóit sem kímélte. Egyértelműen kiderül a szövegből, hogy számára elfogadhatatlan, hogy a közönségében akadnak olyanok, akik Trumpra szavaztak, és most is mellette állnak.

 „Velem vagy, vagy ellenem”

- mondta Eminem, majd a középső ujját mutatta a Trump-szavazóknak.

„A többi amerikai álljon talpra. Imádjuk a hadseregünket és imádjuk a hazánkat, de k*rvára utáljuk Trumpot”

Íme, a teljes szöveg és a videoklip:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=LunHybOKIjU

Borítókép: VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!