SZIN

2018.03.26. 12:04

A Pet Shop Boys is érkezik a fesztiválszezonra

A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű "Always on My Mind", az "It's a Sin" vagy a "Go West" című slágerek előadói, Neil Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.

TURIN, ITALY - 2014-07-25: The English synthpop band "Pet Shop Boys", Gay icon, performs at the Traffic Festival in San Carlo's square in Turin. (Photo by Andrea Gattino/NurPhoto)

Forrás: AFP / NurPhoto

Fotó: Andrea Gattino

A Pet Shop Boys minden kétséget kizáróan az Egyesült Királyság könnyűzenei történetének legsikeresebb duója, mivel még nem volt olyan páros, amelyik annyi slágert termelt volna a brit Top 30-as listára, mint ők, köztük számos listavezetőt is. Mi több, eladott lemezeik számával a Guinness Rekordok Könyvébe is beírták magukat. Utoljára négy éve láthatta őket a hazai közönség, azóta 2016-ban új lemezzel rukkoltak elő, amit a szegedi közönség hallhat először itthon élőben, de bizonyára jön majd több felejthetetlen Pet Shop Boys sláger és a párostól megszokott, extravagáns színpadi látvány is.

A SZIN-re már napijegyeket is lehet venni, de a bérlet is még mindig olcsó, mindössze 17.950 Ft, míg a napijegy 6.950 Ft. Akik gyerekestől érkeznek a Tisza-parti buliba, azoknak jó hír, hogy 11 év alatt ingyenes a SZIN, és aki még nem töltötte be a 15. évét, annak gyerekjegy váltható, ami nagyjából félárat jelent.

És amint már az ismeretes, az eddig bejelentett külföldi fellépők: Jess Glynne, Wilkinson Live, Faithless Dj Set

A magyarok közül itt lesznek: Ákos 50, Lovasi 18’, 30Y, Anima Sound System, Belga, Brains, Cloud 9+, Csík zenekar, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hiperkarma, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Kowalsky meg a Vega, Magna Cum Laude, Majka & Curtis Live, Margaret Island, Paddy and the Rats, PASO, Punnany Massif, Quimby, Road, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, Vad Fruttik, és a Wellhello, valamint DJ fronton DJ Szecsei, Droplex, Metzker Viktória, Sterbinszky.

Borítókép: a Pet Shop Boys fellépése Torinóban.

AFP / NurPhoto / Andrea Gattino

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!