2019.03.12. 11:57
Berúgják a tavasz ajtaját síppal, dobbal, basszusgitárral
Az északi folk metál szerelmeseinek kedveznek a csillagok. A Turisas és a Trollfest társaságában lép színpadra a híres finn együttes, a Korpiklaani.
Forrás: korpiklaani.com
Fotó: Peero Lakanen / Jan Yrlund
Mondhatni, tavaszköszöntő hangulatban indítja az évszakot a budapesti Barba Negra Music Track a Wayfarers & Warriors Tour 2019 keretében.
A hagyományos „fémzenétől” eltérően, népzenei elemekkel átitatott dallamok kedvelői tartalmas szórakozásnak nézhetnek elébe március 13-án.
A koncertet a Trollfest nyitja meg játékos „barbárságával”.
A hangulat folytatásáért a kicsit komolyabb hangvételű Turisas felel. Nem ígérjük, hogy a következő számot játszani fogják, de az biztos, hogy egy igen jól sikerült feldolgozással állt elő a zenekar a 12 évvel ezelőtti lemezükön.
Végül, de nem utolsó sorban az egyik legismertebb folk metál zenekar, a finn Korpiklaani lesz a főzenekar.
Az együttes tizedik albuma, a Kulkija szeptember 7-én jelent meg, 3 évvel az előző Noita című lemez után. A felvételekhez a zenekar főleg azt a felszerelést használta, amellyel jelenleg a turnén is játszanak. Az összesen14 új dallal ez az eddigi leghosszabb Korpiklaani album, és a zenekar szerint egyben a legtermészetesebb hangzású is – fogalmaz a Hammerworld.
„Ez tisztán hallatszik az új lemezen. Sokkal közelebb áll hangzásban ahhoz, ahogy a színpadon szólunk, és minden egyes új dalt el fogunk tudni majd játszani élőben, az biztos.” – idézte portál az énekes Jonne Järvelä szavait.
Érdekes belegondolni, hogy 10 éve még egy „pottyantós” ajtaját berúgva a sörmámoros mulatságról énekeltek.
Mára pedig tizedik albumuk bővített változatához egy extra lemezzel jelentkeznek, amelyen más híres előadókkal adják elő a Beer Beer (Sör, sör) című dalt.
Lássuk, hol tart ma a zenekar, és milyen színvonalú dalokat várhatunk tőlük, ha ellátogatunk a fellépésükre.
Borítókép: Korpiklaani