Mozihír

2019.11.18. 11:41

Az aszfalt királyai a mezőnyt lekörözve végzett a kasszasikerlista élén

A film két főszereplőjét, Matt Damont és Christian Bale-t már Oscar-esélyesként emlegetik.

Az autóversenyzés nagyjairól szóló Az aszfalt királyai a mezőnyt lekörözve jutott fel a mozis kasszasikerlista csúcsára a hétvégén Észak-Amerikában.

James Mangold versenyzős drámájára, amelynek főszerepeiben Matt Damon és Christian Bale látható, 31 millió dollárért (9,4 milliárd forintért)váltottak jegyet a nézők péntektől vasárnapig.

A közönség nagy lelkesedéssel fogadta a 98 millió dollárból (30 milliárd forintból) forgatott, a Ford és a Ferrari küzdelmét bemutató filmet, melynek két színészét már Oscar-esélyesként emlegetik.

A toplista második helyét a második világháborús Midway kapta 8,75 millió dolláros (2,64 milliárd forintos) jegyeladással, a harmadik helyet pedig az Elizabeth Banks rendezte Charlie angyalai foglalták el 8,6 millió dolláros (2,6 milliárd forintos) bevétellel, ami meglehetősen gyenge premierhétvégi eredmény.

A 48 millió dolláros (14,5 milliárd forintos) költségvetésű film, amiben Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Balinska játssza az angyalokat, a klasszikus tévés akciószéria harmadik nagyvászonra adaptált játékfilmje.

A Paramount családi filmje, a Ne játssz a tűzzel című vígjáték 8,5 millió dollárt (2,57 milliárd forintot) keresett a hétvégén a jegyeladásokkal. A The Good Liar című, szintén péntek óta a mozikban játszott thriller Helen Mirren és Ian McKellen sztárszereposztással viszont épphogy a nyolcadik lett a tízes toplistán, 5,6 millió dolláros (1,7 milliárd forintos) jegybevételével.

Közben a Joker, Todd Phillips rendhagyó képregényfilmje folytatja töretlen diadalútját az észak-amerikai mozikban és világszerte: a hétvégén sikerült elérnie az egymilliárd dolláros (303 milliárd forintos) jegybevételt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!