Relikvia

2020.05.11. 20:13

Egymillió dollárért kelhet el Kurt Cobain gitárja egy aukción

Becslések szerint egymillió dollárért (323 millió forintért) kelhet el egy júniusi árverésen Kurt Cobain gitárja, amelyen alig négy hónappal halála előtt játszott a zenész az MTV Unplugged című műsorában.

A Julien's Auctions hétfői közlése szerint a hangszer egy 1959-es Martin D-18E típusú gitár, amelyen Cobain az 1993-as felvételen élőben játszott.

A gitárral együtt jár ütött-kopott tokja is, benne egy velúrbőr kis táskával. A Nirvana frontembere állítólag abban tárolta a heroint, amelynek élete utolsó éveiben már rabja volt.

Darren Julien, az amerikai aukciósház vezetője szerint a gitár kiérdemelte méltó helyét a történelemben, hiszen a hangszeren a rockzene egyik legnagyobb zenésze és ikonja játszott minden idők egyik legnagyobb és legemlékezetesebb élő fellépésén. Hozzátette, az egymillió dollár csak egy kiinduló árbecslés.

A fellépésről készült Nirvana-album, az MTV Unplugged in New York olyan dalok akusztikus verzióját tartalmazza, mind az About a Girl, az Apologies és David Bowie The Man Who Sold the World című dalának feldolgozása. A lemez, amelyet négy hónappal Cobain 1994 áprilisában bekövetkezett halála után adták ki, Grammy-díjat kapott.

Cobain gitárját május 15-től kiállítják a londoni Piccadilly Circusnél lévő Hard Rock Caféban, majd az aukciósház galériájában lesz látható Beverly Hillsben június 15. és 19. között.

A gitárért valaha fizetett legnagyobb összeg 2019 júniusából származik, amikor a Pink Floyd zenésze, David Gilmour hangszeréért, egy fekete Fender Stratocasterért 3,9 millió dollárt (1,2 milliárd forintot) fizettek egy New York-i aukción.

A Julien's aukciósház június 19-20-i árverésén Kurt Cobain más tárgyait is eladásra kínálják.

Az In Utero című 1994-es turnéján használt Fender Stratocaster gitár 60-80 ezer dollárért (19-25 millió forintért) kelhet el a becslések szerint, míg a Heart-shaped Box című dal videoklipjében viselt ezüst laméing 10-20 ezer dollárt (3,2-6,4 millió dollárt) is érhet új tulajdonosának.

A tárgyak a családhoz közel álló vagy egykor Cobainnel együtt dolgozó személyektől származnak az aukciósház közlése szerint.

Borítókép: Kurt Cobain amerikai zenész (1967-1994)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!