a fiú szülei jelentették fel

2020.11.13. 12:45

A szexi tanárnő hónapokig viszonyt folytatott az egyik 14 éves diákjával

A sajtó beszámolói, illetve az eset ismétlődése alapján nem úgy tűnik, hogy az áldozat komolyabban ellenállt volna a pedagógus csábításának. Igaz, ettől függetlenül súlyos bűncselekmény történt.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai Pennsylvania államban található Titusville Középiskola korábbi testneveléstanára legalább 66 alkalommal vitte ágyba az egyik 14 éves tanítványát 2018 szeptembere és 2018 áprilisa között – írja a Ripost.

A 33 éves Rochelle Cressman bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott, többrendbeli kiskorú szexuális zaklatása vádjában a kedden tartott első bírósági tárgyalásán – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Mail internetes kiadása.

A bírósági dokumentumokra hivatkozva a Daily Mail arról számolt be, hogy a dekoratív tanárnő általában heti két alkalommal rontotta meg a kiskorú diákját a fentebb említett időszakban. A törvénytelen aktusokra minden alkalommal Rochelle Cressman lakásán került sor, a tanítási idő után. A pedagógus többször is figyelmeztette az áldozatát, hogy a különös kapcsolatuknak titokban kell maradnia. Legalább egy alkalommal pedig

megfenyegette a tanítványát, hogy „kárt tesz benne, illetve saját magában is, ha valaki tudomást szerez a viszonyukról.”

Cressman 2009-től tavaly áprilisig dolgozott a középiskolában, amikor letartóztatták, miután a rendőrség tudomást szerzett a szexuális visszaélésekről. Nagy valószínűséggel a fiatal áldozat a szüleinek mesélt el a szaftos viszonyt, akik aztán riasztották a rendőrséget.

A tanárnő által elkövetett bűncselekmény alapesetben 20 évig terjedő szabadságvesztéssel, és 25 ezer dollár pénzbírsággal sújtható

Pennsylvania államban. Az elkövető ügyvédeinek azonban sikerült elérnie, hogy egy vádalku keretében az ügyészség 6-12 év közötti büntetést kérjen rá, melyet 10 év próbaidő fog követni.

Jogerős ítélet a következő hetekben várható az üggyel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!