nem egy hóbort volt

2020.12.07. 22:01

Furcsa módszer! Az anya tetováltatta egyik ikrét, hogy ne keverjék össze őket

Az ikrek közül az egyik baba gyógyszeres kezelésre szorul, de nem neki, hanem a másik gyereknek adták be az injekciót, ezért döntöttek úgy, egyiküket megjelölik.

Forrás: Shutterstock

Adam és Jack 5 év próbálkozás után mesterségesen fogant meg. Az egyik fiúnak, Jacknek heti egy alkalommal injekciót kellett kapnia, amit később majd tablettákra cserélhetnek. Amikor az anya visszament dolgozni az anyósa vigyázott a gyerekekre, ekkor történt a baj.

A nő ugyanis nem Jacknek, hanem Adamnek adta be az injekciót.

A két gyereket a nő és férje is néha összetévesztette, mint ahogy mindenki. Az eset után azonnal hívták a 911-et és kórházba vitték a csecsemőt, ahol azonnal megkapta a megfelelő gyógyszert – írja az Origo.

Az anyát a kórházban megnyugtatták, hogy

A kisfiú élete nem volt veszélyben, mert a legrosszabb esetben is pár napos hasmenést okozott volna a tévedés.

Az eset után inkább óvodába kerültek a gyerekek, és nem kerültek vissza a nagymamához. Illetve az orvosok javaslatára az egyik gyerek bőrére tetováltak egy pici, de jól látható foltot, hogy a továbbiakban meg tudják különböztetni őket – írja a Daily Star.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!