Félelmetes kilátások

2022.01.20. 16:28

Veszélyben vagyunk? Januárban még nyolc aszteroida közelíti meg a Földet

Kedden húzott el a legutóbbi űrszikla mellettünk, de ezzel még koránt sincs vége!

Kedden száguldott el a Föld mellett legutóbb aszteroida: a 7482 (1994 PC1) egymillió kilométerre húzott el mellettünk, ami ugyan nagy távolságnak tűnik, ám a NASA szerint minden, ami 1,3 csillagászati egységen (194,5 millió kilométeren) belülre kerül, az közvetlen veszélyt jelent a bolygónkra. 

Kiderült azonban: koránt sem ez az egyetlen, januárban ugyanis még nyolc újabb űrszikla közeledtére számíthatunk - írja a Bors.

Veszélyt jelentenek?

Noha a hivatalos besorolás szerint veszélyesnek számítanak, nem kell katasztrófafilmbe illő jeleneteket vizionálnunk. Gyakorlatban semmilyen tényleges veszélynek nem vagyunk kitéve.

A legközelebbi az 2022 AE6 névre hallgat, 20-40 méter átmérőjű, és január 20-án közelíti meg a Földet 1,1 millió kilométerre. Ugyanezen a napon még egy 2022 AB nevű aszteroidával is kell számolni, majd pedig még januárban a következőkkel:

  • 2022 AX4 - január 21
  • 2018 PN22 - január 21
  • 2017 XC62 - január 24
  • 2021 BZ - január 27
  • 2022 AN5 - január 28
  • 2022 AG6 - január 28

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!