Fuvarozás

2017.09.09. 12:59

Betiltották Londonban a Taxify működését

Néhány nappal indulása után a londoni hatóságok megtiltották a Taxify taxiszolgáltató cég működését.

A cég a Financial Times szombati beszámolója szerint közölte a londoni gazdasági napilappal, hogy a londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) „valamiféle biztonsági aggályokra” hivatkozva visszavonta működési engedélyét. A Taxify közölte, hogy vitatja az intézkedés jogosságát, mivel minden biztonsági szabálynak eleget tesz, és fellebbez a döntés ellen.

A TfL ugyanakkor azt közölte, hogy a Taxify egy leányvállalatán keresztül akart londoni taxiszolgáltatást nyújtani, e vállalkozásnak viszont erre nem is volt engedélye. Markus Villig, a Taxify alapítója és vezérigazgatója a Financial Timesnak nyilatkozva ezt cáfolta, mondván: a Taxify olyan taxiszolgáltató céget vett meg, amelynek volt londoni taxiengedélye, és a Taxify ezt az engedélyt is megvásárolta.

A négy éve Észtországban alakult, Magyarországon is jelenlévő Taxify az általa megvásárolt City Drive Services cégen keresztül alig három napja kezdte működését Londonban azzal a nem titkolt céllal, hogy piacot hódítson el a hozzá hasonlóan mobiltelefonos alkalmazásra épülő amerikai Ubertől, amely 2012 óta működik Londonban és más brit nagyvárosokban.

A Taxify a TfL tiltó döntéséig háromezer sofőrt alkalmazott Nagy-Britanniában, az Ubernek 40 ezer sofőrje van a brit piacon.

A TfL szeptemberben dönt arról is, hogy meghosszabbítja-e újabb öt évre az Uber londoni taxiszolgáltatási engedélyét. A városházi hatóság közölte: döntéséhez figyelembe veszi a Scotland Yardtól kapott tájékoztatást, amely aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, ahogy a cég az utasok elleni szexuális támadásokról és egyéb erőszakos cselekményekről szóló bejelentéseket kezeli.

Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezetek tisztességtelen versennyel vádolják az Ubert, mivel szerintük a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.

A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy a mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, London előző polgármestere – a jelenlegi brit külügyminiszter – azonban ezeket az elképzeléseket annak idején „életképtelennek” minősítette és elvetette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!