nyereségre hajt

2019.01.18. 15:14

Több ezer munkahelyet számol fel a Tesla

Közben pedig növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója a munkavállalóknak pénteken küldött elektronikus levélben közölte, nincs más választás, mint csökkenteni a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók létszámát, ezzel egyidejűleg növelni a Model 3 típus gyártását és javítani a termelési technológiát a következő hónapokban.

A Tesla jelenleg mintegy 45 ezer munkavállalót foglalkoztat, nagyjából 7 százalékukat, mintegy 3150 embert küldenek el. Hét hónappal ezelőtt már elbocsátották a dolgozók 9 százalékát költségcsökkentési megfontolásokból. A szerződéses és részmunkaidős dolgozók közül csak a termeléshez nélkülözhetetlen embereket tartják meg.

A Tesla a hónap elején csökkentette minden járművének árát az Egyesült Államokban, hogy ellensúlyozza a 7500 dolláros adókedvezmény 3750 dollárra csökkentését.

A tavalyi harmadik negyedévben két éve első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről a Tesla: 6,8 milliárd dollár bevétel mellett 311,5 millió dollár, részvényenként 1,75 dolláros nyereséget termelt. A Tesla nyolcéves tőzsdei történetében ez volt a harmadik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

Musk, aki gyakran határoz meg célokat és határidőket, amelyet a vállalat nem tud tartani, ezúttal azt ígérte, hogy a negyedik negyedévben nyereséges maradt a Tesla, bár a harmadik negyedévinél kisebb lesz a profit.

A Tesla tavaly 245 ezer elektromos autót és városi terepjárót gyártott, ebből 90 ezer 700-at az év utolsó három hónapjában. 2016 májusában a Model 3-ra leadott előrendelések alapján 500 ezerben határozta meg Elon Musk a 2018-ban elérendő darabszámot.

A váratlan bejelentés után zuhanni kezdett a Tesla árfolyama a New Yorki tőzsdén: nyitás előtt két órával, az elektronikus kereskedésben 6,80 százalékos mínuszban, 323,70 dolláron forgott a részvény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!