kölcsönhatás

2019.05.07. 11:11

A sertéspestis kínai megjelenése segítheti az uniós sertéstenyésztőket

Ugyanakkor a fogyasztói árak emelkedésére is számítani kell.

Az afrikai sertéspestis kínai megjelenésének rövid távon haszonélvezői lehetnek az európai uniós, és így a magyar sertéstenyésztők is – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

Éder Tamás hozzátette, Kína az afrikai sertéspestis elterjedése miatt a sertés hús termelésének 10, 20 de akár 30 százalékát is elveszítheti. A Kínában zajló események az egész világpiacra kihatnak, ugyanis Kína rendelkezik a világ sertés állományának a felével, valamint Kína a világ legnagyobb sertéshús előállítója és fogyasztója is.

Éder Tamás szerint, ha Kína a betegség miatti termeléskiesés ellenére fenn akarja tartani a fogyasztás mértékét, akkor a kialakult helyzetre kétféleképpen reagálhat: jelentős mennyiségű sertéshúst enged be az országba a korábbinál olcsóbb áron, illetve, nagyobb hangsúlyt helyez a helyettesítő fehérjékre, például a baromfihúsra. Mindezek következménye, hogy jelentős élő állat áremelkedés megy végbe a világon, ezért Magyarországon is számolni kell azzal, hogy az élő állat árának emelkedését a húsok és húskészítmények fogyasztói áremelkedése követi majd.

A Magyarországon várható áremelkedés mértékéről a szakember konkrét számot nem mondott, ugyanakkor közölte, hogy a húsok és húskészítményeknél az élő állat ára, illetve az ágazatban foglalkoztatottak munkabérének alakulása jelenti a legfőbb költségtényezőt. Magyarországon idén már az első három hónapban 40 százalékkal emelkedett az élő sertés ára, a munkabérek pedig több mint 10 százalékkal növekedtek. Mindezek együttes hatása pedig jelentős fogyasztói-áremelkedést idéz elő a közeljövőben, amely a sertéshúsból és a baromfihúsból készült termékeket is érinti majd – ismertette a NAK alelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!