Szankciós politika

2022.05.11. 06:24

Leállíthatnák az orosz olajexport túlnyomó többségét a nyugati országok – ha akarnák

Magyarország, Csehország és Szlovákia teljes mentességével is elérhető lenne, hogy Oroszország európai kőolajexportjának nagy része, közel 90 százaléka embargó alá essen – mutatott rá a Világgazdaság. A lap fontos részleteket derített ki az európai olajellátás részleteiről.

Érdekes összefüggésről rántotta le a leplet az olajembargó ügyében a Világgazdaság. Cikkében a gazdasági újság annak gyanúját fogalmazza meg, hogy az Európai Unió nagyobb tagállamai valójában bűnbakot keresnek az embargó erőltetésével.

Először is tudni kell – amit arra a Világgazdaság rávilágított –, hogy Oroszország összesen nagyjából napi hétmillió hordó nyers- és finomított olajat exportál, ezzel a világ második legnagyobb nyersolajexportőre Szaúd-Arábia után. Lényeges az is, hogy az orosz olajtermékek legnagyobb vevője az Európai Unió, amely 2022 áprilisában, tehát a múlt hónapban a teljes orosz mennyiség felét vásárolta meg. Az EU naponta nagyságrendileg 300 millió dollárt fizetett Oroszországnak.

Érdemes a helyzetet tagországonként is megvizsgálni. Ebből az derül ki, hogy a legtöbb orosz olajat Hollandia, Németország és Lengyelország vásárolta. E három ország összesen kétmillió hordót importált naponta, ez az uniós behozatal 55 százalékát jelenti. A vételár napi 157 millió dollár volt, vagyis ez a három ország fizette ki az olajért Oroszországnak az uniós költés több mint felét.

Mindeközben a Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot magában foglaló (vagyis Lengyelország nélküli) régió naponta összesen alig négyszázezer hordó olajat importál, amelynek ellenértéke nagyjából 30 millió dollár. A teljes orosz olajexportnak egy csekély része kapcsolódik tehát csak a térségünkhöz és az unióban sem mi vagyunk a legnagyobb fogyasztók. Mindezek alapján kifejezetten meglepő, milyen erőfeszítéseket tesz az Európai Bizottság azért, hogy ezek az országok lemondjanak saját nemzetgazdasági érdekeikről.

Érdemes még egy adatot kiemelni. Ez pedig az, hogy az orosz nyersolaj jelentős része, körülbelül 80 százaléka tankerhajókon érkezik az EU-ba, és csak 20 százaléka vezetéken. Ha a finomított olajat is számba vesszük, még nagyobb a tankereken szállított olaj aránya. Amennyiben tehát a tankerhajókat lezárják, akkor Oroszország EU-ba érkező exportjának 80 százaléka esne is. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Magyarország, Csehország és Szlovákia teljes mentességével is elérhető, hogy Oroszország európai kőolajexportjának nagy része, közel 90 százaléka embargó alá essen, úgy, hogy az orosz importtilalmat vállaló országok tankerekkel pótolhatnák a kiesést – igaz, feltételezhetően jóval drágábban, mint ezt korábban orosz forrásból tették.

A kérdés – vetette fel végül a Világgazdaság –, hogy a szóban forgó országok valóban akarják-e ezt vállalni, vagy csak kommunikációs eszközként használják az embargó lehetőségét.

Borítókép: Greenpeace-aktivisták egy orosz olajat szállító hajó mellett demonstrálnak a Balti-tengeren 2022. március 23-án / dpa Picture-Alliance via AFP / Frank Molter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!